Aztán ott a jövőnk az ágyak mellett üldögélő édesanyák ölelésében és csitító énekében, akik magyar kultúránk első kincseit: dalocskáit, rigmusait közvetítik. Tőlük tanulható meg, hogy „Este jó, este jó… együtt lenni jó”, ők adják át anyanyelvünk első szavait, ezzel nem kevesebbet tesznek, mint észrevétlen nemzeti megmaradásunkat szolgálják. Ők adnak megnyugvást a nagy sírások után, ők hűtik le a forró homlokot és adják tovább a hitet, hogy minden problémára van megoldás. És ők tanítják meg azt is, hogy a szeretet parancsát követve mind képesek lehetünk meghaladni önmagunk korlátait.

A holnapunk ott van az apukák csiklandós dögönyözésében, amiből megtanulhatják fiúk és lányok, hogy otthonukban biztonságban vannak, hogy az apa óvó szeretete megvédi őket minden bajtól, és hogy az élet nemcsak komolyság, de kacagás, móka is, amit élvezni érdemes. És együtt összekalapálva a kistesó babaágyát apa tanítja meg, hogy a becsülettel elvégzett munka érték, az eredményére pedig joggal lehetünk büszkék.

A jövőnk a gyerekszobában dől el.


 

 

Ha van nagytestvér, aki bevezeti a kicsit a játékok és az élet rejtelmeibe, és ha van kistestvér, akit oltalmazni, tanítgatni lehet, az olyan koordinátarendszer, amelyben nem lehet egykönnyen elveszni, mert mindig lesz kitől tanácsot kérni, mindig lesz kiért felelősséget vállalni.

A gyerekszobában dől el az is, hogy miképp gondolkoznak majd a jövő generációi az idősekről, hogy tisztelettel, megbecsüléssel lesznek-e irántuk, vagy keresztüllépnek rajtuk? Az, hogy mit imádkozik a nagymama, előrevetíti, hogy benépesülnek-e majd a templomaink, az pedig, hogy miről beszélget nagyapa az unokákkal, befolyással van arra, hogy megtalálják-e majd hivatásukat a felnövekvő generációk?

A gyerekszobában dől el, hogy milyen lesz a jövő társadalma: felveri-e vajon a szobák csendjét unokatesók, barátok sokasága, amely kapcsolatoktól, az ott megélt élményektől későbbi kötődéseink minősége is nagyban függhet.

A jövő a gyerekszobában dől el. És ezt akkor érzem igazán, amikor esténként – szétszórt babákon és szúrós legókupacokon átbukdácsolva - a szobácska meghitt csöndjébe lépek és négy csemetém szuszogását hallgatom. Csordultig tele szívvel.

Szorítsunk helyet egyre több gyerekszobának az életünkben és egyre több kicsinek a szívünkben!