A különleges zamatú szilvafajta néhány éve tökéletesen közömbös lett volna számomra, de ahogy az ember öregszem haladok előre a korban fokozatosan megszerettem a cseresznye édessége mellett a meggy fanyarságát, görög- mellett a sárgadinnye pikánsabb ízét, és ahogy felfedeztem az őszibarack kistesóját, a gyerekként csak lekvárként, palacsintába tekerve értékelt kajszit, úgy nyíltak meg előttem néhány éve a szilva távlatai is.


A népszerű és szimpatikusan egyszerű (ráadásul még gluténmentes lisztből is biztonsággal elkészíthető) joghurtos sütemény variábilis gyümölcsfeltétei közül is a szilvás lett a kedvencem. De a szilva a sütin és a sűrű lekváron túl is rejteget lehetőségeket: az aszalmányok fundametuma, ami megnyitja a perspektívákat az aszalt sárgabarack, az áfonya és paradicsom felé. Én ezzel is úgy voltam, mint az említett gyümölcsökkel, ízlés- és ízlelésbeli érési folyamatok vezettek el az élvezetükig.

Következzék tehát most a neofiták lelkesültségével az aszaltszilva dicsérete: nemcsak finom és ismerten jóhatású, de házi (nem túl ragacsos, ám magos) változatát a gyerekek is szívesen fogyasztják. Késő őszi csemegeként (a telet sosem éri meg) pedig kimondottan kellemes.

Most sem hagyhattam ki. Miután az üzletekben kapható aszalmányokért borsos pénzt kérnek (gondoljunk csak az egyébként zseniális Nobilis-féle étcsokoládés szárított almára), érdemes otthon kísérletezni. Aszalógép vásárlására még nem vetemedtem, kicsit olyannak tartom, mint a szárítógépet: értelmetlen kütyü, hiszen a szellő és a nap is szárít, minek akkor árammal működtetni egy gépet?

Azárt néhány éve, négy gyerek és két felnőtt ruháit mosva ezt az álláspontomat egy ködös novemberi napon feladtam, a vasalás mellőzésével pótolva az áramfogyasztás veszteségét.

Ha lenne saját gyümölcsfám, biztos ezt az aszalógép dolgot is újraértékelném, de kis tételben marad a hagyományos napoztatós, szellőztetős módszer. A mostani napfényes és meleg nyárvége-őszelő pedig ideális az aszaláshoz. Persze mindez munkával is jár: a tepsikbe helyezett szilvák ki- és behurcolása estéről-estére, no meg az ég kémlelése,vajon várható-e eső, lekötnek némi energiát. Több hetes procedúra, de ha kedvvel csináljuk, hangulatos és az eredmény kárpótol a sok jövés-menésért. Meg jó nézni, ahogy a természetes romlási folyamatot eltéríti az ember, s az nem a Z és két nulla felé halad, hanem az értékőrző konzerválás felé. (Egy konzervatív ember amúgy is konzerváljon, nemde?!)

Ha cudarabb idő jönne, rá lehet segíteni a sütővel is, amiben nagyon alacsony hőfokon folytathatja istápolt gyümölcsünk a sanyarodást.

Aki eszelős, csatlakozzon!