Nem tudtam mivel jár egy gyermek. Igen, voltak átvirrasztott éjszakák, igen voltak betegségek, igen voltak nehéz napok, és igen, magam sem mindig tudtam megfelelni minden pillanatnak. De nem kitörölhető az első mosoly, az első fogacska, az első tipegés, az első szó, dalocska, vers, és igen, az első Anyák napja. Anya lettem, végérvényesen... Sokszor még kevertem az “Anyja neve:” rovatot, mit is kell odaírni, de anya lettem!

 

Mi hárman vagyunk testvérek, vagy egy öcsém és egy húgom. Alapvetően jó gyerekek voltunk, de csak így, anyaként tudhattam meg, hogy mi minden volt az, amit a mi szüleink tettek értünk, hogy ott és akkor, azzá lehessünk, akikké mára váltunk.

 

Az (anya)élet nem habostorta! Az anyaélet számos lemondással jár. Az anyaélet egy új világ. De sok apró döntéssel végeredményben mi alakítjuk, hogy milyen legyen az a torta. Fordítunk-e elég időt a férjünkre, párunkra? Fordítunk-e elég időt a barátainkra és fordítunk-e elég időt önmagunkra? Nehéz? Igen! De csak rajtunk múlik, hogy a nehézségek mellett megtaláljuk-e a szépségeket. Azokat a szépségeket, melyeket valóban csak az anyaság hozhat az életünkbe. Ugyanakkor megmaradni feleségnek, társnak, gyermeknek… nem könnyű.

 


 

Egy valamit mindig tudtam: több gyermeket szeretnék. Másodjára is fiam született. Ők ketten mára nagyfiúvá cseperedtek, sikeres sportolókká, eleven, egészséges, olykor-olykor igencsak rosszcsont fiúkká. De számos kalandot hoztak az életünkbe, számos vidám, vicces, megismételhetetlen percet. És végtelenül hálás vagyok ezért. Mert az élet habostortává lett.

Sokan azt gondolják, ekkor már teljes az életük. Szülők lettek, két gyermek szülei, simán beférnek a kocsiba és a családos jeggyel jóval olcsóbban mehetnek moziba. De tudtuk, mi ennél is többre vágyunk.

 

Ekkor született a családba az első kislány. És kezdődött minden elölről. Más igények, más feladatok, más gondok, és egyáltalán: az egész gyerek teljesen más. Fiús anyukából lányossá is kellett válnom. Hajfésülés és csattválogatás következett, nadrágok helyett tüllszoknyácskák lógtak a szekrényben, a sportcipők mellé a topánok is felsorakoztak és a mosdóba sem apa járt már velük, hanem én kísérgettem őt. Az én pici lányomat…

 

 

Az élet igenis habostorta volt! Háromgyerekes anyukaként az járt a fejemben, mindannyian időben és egészségesen születtek, van munkám, amit nagyon szeretek, és van sok-sok segítségem. Ekkor értettem meg, mekkora kincs, hogy a nagyi közel van hozzánk, fiatalos és mindig számíthatok rá! Az én édesanyám… Egy asszony, aki tudom, hogy bármikor, bármit megtenne értünk. A testvéreimért és a gyermekeimért. Felfoghatatlan az élet csodája. Köszönöm Anyucikám!

 

De tovább is van, mondjam még? Negyedszerre is várandós lettem és ismét kislányunk született. Egy igazi kistesó. Már öten álltunk a kiságy felett az álmát őrizve, a bátyók csak nőttek és (bár nem vallják be) nagyon büszkék voltak a kiscsajokra. Újra egyensúly: két fiú, két lány.

 

 

De az élet nem mindig habostorta. Egyszerre kell iskolába, oviba vinni Őket, ha négyfelé szakadunk is nehéz mindenhol egy időben ott lenni. A szülői értekezletek egyszerre vannak, a sportversenyek miatt rendszeresen kétfelé kell választanunk Őket, és a mesekönyv olvasásához is minimum négy felolvasó kellene este a kiságyak mellé.. De ugyanakkor nem kettő, hanem nyolc puszi jár cserébe, nem kettő, hanem nyolc karocska fonta körbe a nyakam, és anyák napján nem volt elég egy zsepi a számtalan könnycsepphez, mely az arcomon gördült végig az Orgona ága című örökbecsűt hallgatva.

Mégis, az élet igenis habostorta. Még akkor is, ha halomban áll a szennyes, örökké sárosak a kiscipők, és mindig pont az a zokni nincs meg, amelyik éppen az aktuális kedvenc.

 

De az igazi meglepetést az ötödik csöppség érkezése hozta. Családunk legkisebb tagja alig múlt három, és Ő is kislány. Kiki - a legnagyobb kedvenc - egy könnyed, madárcsontú, csodaszép kis földlakó. Három a kislány… és kettő a fiú. Hát, így vagyok én most anya.

 

És abból a bizonyos habos tortából nagy kell. Nagyon nagy!

 

Az idei Húsvéton nagynéni is lettem. Egyenlítettek a fiúk, a húgomnak is kisbabája született. Leírhatatlan a pillanat, ahogyan születése után az én öt gyermekem meglátta Őt. Csupa kérdés a szemekben, csupa odaadás, csupa féltés és szeretet.

 

Az én Anyucikám hatszoros nagymama lett, jómagam ötgyermekes anyuka és immár nagynéni is vagyok. Családok éve nekünk minden pillanat, és ugyanilyen csodás, cserfes, csilingelő hangokat és dalokat kívánok mindannyiunknak Anyák napján, melyek az én életemet zengik be.

 

Mert: “Üzenik a fák a bokrok, légy Te mindig nagyon boldog, Édesanyám…”

 

 

 

Anyák napjára a Ringatóval együtt mi is készülünk! Tartsatok Velünk!

 

 

Családbarát programjainkról itt és itt nyerhetnek bepillantást a Kedves Olvasók!