Az évforduló alkalmas arra, hogy felidézzem belső mozimban egy nagy életmű pillanatfelvételeit. Nem vagyok rajongó típus, nem olvasok sztármagazinokat, tökéletesen zár a fülem a bulvárhírek hallatán. Belmondo magánéletéről sem tudok túl sokat, a filmjein keresztül mégis, mintha hangyányit ismerném. Pedig alig néhány dialektust pötyögök a nyelvén.


A legendás színész kettős, a Borsalinoban brillírozó Delon-Belmondo duó közül is mindig ő állt közelebb hozzám, a kék szemű, szabályos szépségű Delon minden tehetsége ellenére hidegen hagyott, Belmondo szabálytalan, életteli arca, egyénisége pedig rabul ejtett.



Szeretem Belmondo fiatalkori művészetét, a nagy filmtörténeti alkotásokban eljátszott szerepeit (A Kiffuladásig, a Bolod Pierrot vagy a kései Színészek alakításait), de a krimikben, kalandfilmekben nyújtott felejthetetlen szerepeit is (Riói kaland, a zseniális Profi, A javíthatatlan vagy a Félelem a város felett), ahogy az érettebb, Kellemes húsvéti ünnepeket!-ben alakított bohókás, bájosan pofátlan életművészt és vagány nőcsábászt is.

Ez a kedves, ráncos, markáns arc és a mindig mosolygó, csibész szempár az én Belmondóm.
Vannak filmjei, amiket rongyosra néztünk, kívülről pörögnek bennem a párbeszédek, bizonyára a közelgő Húsvét sem fog elmúlni, hogy a gyerekekkel meg ne nézzük a Húsvét ünnepéhez ugyan alig kötődő, mégis remek vígjátékot. Ugyanis már őket is megérintette az egykor bohócnak készülő, ökölvívói múlttal is rendelkező francia színész-fenegyerek, akinek a legenda ellenére nem egy mérkőzésen, hanem egy iskolai bunyó során törték be az orrát.

A fenti néhány sorban el is rejtettem egy mondatot valamelyik moziból, aki megfejti melyik az idézet, s melyik filmben szerepelhetett, egy óriási virtuális csokitojást kap a húsvéti nyuszimtól! (Ennél többet már tényleg nem segíthetek.)


Isten éltessen sokáig, Jean Paul!