Gyorsan kell írnom ma éjjel is.

Mindjárt fél kettő lesz, ilyentájt ébred fel Bori lányom. Kijön hozzám majd a konyhaasztalhoz, ahol pötyögök a gépen, átölel. Szomjas vagy? – kérdem, ő bólintani fog. Vizet adok neki, iszik, nagyokat kortyol. Pisilsz? – kérdem, s ő megint bólintani fog. Bekísérem a helyiségbe, ahová a király(lány) is gyalog jár. Mikor végez, újra megölel, majd besétál a szobába és befekszik az ágyunkba, alvó feleségem és én közém. Illetve én még nem vagyok ott, de félálomban is gondosan helyet hagy majd nekem a falnál. Mondjuk szűkösen, oldalt kell feküdnöm, de annyi baj legyen…

Egy felmérés szerint a családok 85%-ában a 6 év alatti kisgyerek átmenetileg vagy rendszeresen együtt alszik a szülőkkel. Nem tudom igaz-e, de valóban nagy kérdés szülői körökben: aludjon-e, aludhat-e a gyermekünk közöttünk?


Az interneten sok okos cikket találunk a témában. Én most nem a távoli kultúrák szokásairól szeretnék írni, sem a szélsőségekről, a tinédzser vagy akár felnőtt kori együttalvásról a szülővel, milyen alvási gondokat okozhat a megléte vagy a hiánya, és arról sem, amikor a szülő manipulál a gyermek alvóhelyével saját házassági gondjai miatt.

Nézzük mit írt erről szüleink nagy tanácsadója, Dr. Benjamin Spock: „Néha előfordul, hogy a kisgyerek sorozatosan felébred éjszaka, mert fél. Magától bemegy a szülei szobájába, vagy ágyában annyira kitartóan sír, hogy a szülők odaveszik magukhoz az ágyba, így valamennyien el tudnak aludni. Abban a helyzetben, úgy tűnik, ez a legokosabb, amit tehettek, de később kiderül, hogy mégis hibát követtek el. Még ha meg is szűnik a gyerek félelme a következő hetekben, rendszerint azután is ragaszkodik ahhoz a biztonsághoz, amit a szülő ágyában érez és nincs az a hatalom, amely a saját ágyába vissza tudná tessékelni. Ezért, ha már kihoztuk, minden esetben azonnal és határozottan vigyük vissza a gyereket az ágyába, amint megnyugodott. A józan ész egyébként szerintem azt diktálja, hogy semmiféle okból ne vegyük a gyereket magunk mellé az ágyba.”

Hát, igen. Spock doktor szigorú útmutatása a kérdésben egyértelmű. Csakhogy a józan ész és a gyereknevelés értékes szimbiózisa nálunk nem működik tökéletesen.

Pedig feleségem reálisabb érzékkel nyúl a kérdéshez, és – mondjuk úgy – nem segíti elő, hogy a gyermek elhagyja éjjel az ágyát. Már csak azért is, mert a közöttünk fekvő gyerek biztosan hozzá bújik szorosan, és ilyenkor valamelyik kezecskéjét-lábacskáját befúrja alá, ami nem igazán kényelmes. Bori lányomnak például azt mondta feleségem: „Tudod mit?! Ha felkel a Nap, akkor gyere közénk!” Így aztán a kis okos leány éjszaka csak mellém feküdt (mellém és a fal közé), és az első beszűrődő napsugarakra ugrott be aztán közibénk.

Ebből is látszik, hogy mi apukák csak kényszermegoldások vagyunk, anya nélkül nem sokat ér a szülői nagyágy. De azért a falnál többet érünk, meg aztán az igazi „között”, két embert feltételez.

Újszülöttként gyermekünk mellettünk alszik éjjel mozgatható kiságyában, hogy könnyen hozzáforduljunk éjjel, ha szüksége lenne valamire vagy valakire. Nappal visszagurítjuk az ágyat a gyerekszobába. A saját ágyikó megélése fontos, már csak azért is, mert játszani másik járókába üldögélt, így tudta, ha az ágyába fektetjük, akkor alvás következik.

Én bevallom, nagyon szeretem, ha közöttünk szuszog egy gyerek, vagy olykor több is. Mire éjjel ágyba kerülök, mindenki alszik békésen, csönd van. Én pedig nézegetem, szaglászom, óvatosan megsimogatom a közöttünk fekvőt. Megnyugszom én is, ha bántott valami aznap, eltörpül a gond hatalmassá nőtt álcája, és egy pillanat alatt helyére kerülnek életem fontos és kevésbé fontos dolgai. Tulajdonképpen nekem terápiás haszon, ha ott fekszik egy gyerekünk. Valószínűleg él bennem is valami családunk történetéből. Két kistestvérem halt meg, így szüleim szerették, ha közöttük alszom, bár sohasem biztattak rá.

Van olyan család, ahol maga a szülői lakrész vagy éppen az ágy olyan hely, melyen a gyermek nem sétafikálhat össze-vissza. Mondjuk nálunk ez nehezen megoldható, tekintettel, hogy a nappaliban alszunk feleségemmel, így nemhogy éjszaka, de napközben is minden a „mi” szobánkban történik. Reggel mindenki ott kezdi a napot, legtöbben az ágyunkban, és ez a szoba marad a játszószobájuk is, ráadásul ezen kell átmenni a lakás többi részébe.

De nemcsak szülő, hanem gyermekfüggő is a kérdés. Van olyan gyermekünk, akinek esze ágában sincs elhagyni az ágyikóját, még reggel sem. „Az én ágyam, az én váram.” Nagyon ritkán alszik közöttünk, csak ha valamilyen nagyon rémeset álmodik és felsír. Persze van, aki úgy véli, ekkor is érdemes megküzdenie félelmeivel egyedül, és azzal, hogy közénk vesszük, csak megnyújtjuk a félelmek leküzdésének harci idejét.

Ágyrajáró kislányunk többször szembesült azzal is, hogy valamelyik testvére fekszik már közöttünk. Alázatosan visszafordult az ágyába, nem zavarta meg a nyugalmát, ami azt hiszem jó jel a jövőre nézve. És a jelenre is, mert úgy tűnik, nincs semmilyen pszichés gondja, egyszerűen szeret közöttünk lenni.

Fél kettő múlt, lépéseket hallok, közeledik Bori lányom. Átölel. Szomjas vagy? – kérdem, ő bólint. Vizet adok neki, iszik, nagyokat kortyol. Pisilsz? – kérdem, s ő megint bólint. Mikor végez, újra megölel, majd besétál a szobába és befekszik az ágyunkba. Gyorsan abbahagyom a cikkírást, és befekszem mellé, hallgatom, hogy szuszog közöttünk. Persze szűkösen, oldalt kell feküdnöm, de annyi baj legyen.

 

Ha együtt csináltok úgyis mindent a gyerekekkel, akkor most ez a pályázat nektek szól! Egészségfalók - Együtt főzni jó! egy igazán mókás játékos vetélkedő, amelyben a receptedért egy családi nyaralást nyerhetsz! A fődíj mellett garantált nyeremények és rengeteg ajándék is vár! Ne habozz! Vágj bele!

Részleteket az egészséges táplálkozást népszerűsítő kampányunkról itt és itt olvashatsz!

Fotók forrása: 1, 2, 3, Freepik