Egy mindennapi, apró példa csak: nagymamáink még egy órát gyalogoltak falujukból a közeli mezőváros piacára vásárolni, miközben a madarak énekét csak ritkán törte meg emberi zaj - mi, ha bevásárolunk, az időtakarékosság jegyében végigrohanunk egy hangos, pulzáló szupermarketen és zúgó fejjel, kihangosított telefonunkon ügyeket intézve autózunk haza. Az időnyerésért gyorsítottunk, de valójában nem nyertünk semmit, épp csak elveszítettük az idő helyes megélésének képességét. A hiányt pótlandó szolgáltatások formájában próbálunk magunknak védett időt kicsikarni: wellneszezni, edzőterembe, masszőrhöz járni stb.

Ebben a közegben kellene gyermekeinket is úgy nevelnünk, hogy az eltöltött idő ne csak élmény-szerzés legyen, hanem tegyék is magukévá, éljék is át a pillanatokat, időt hagyva erre maguknak. Ehhez pedig lassítani és csöndesedni kellene.


 

Az én idő ennek a hiánynak a megfogalmazása, ami nagycsaládban élve hatványozottan hiányzik, hisz ott aztán végképp nincs mód arra, hogy csak úgy heverésszünk és gondolkozzunk. Az „én idő” nem szép fogalom, olyan nagyon mai, olyasmi kifejezés, mint a „jogom van a boldogságra”. Pedig fontos, szükséges  dolgot ír le, de mindig tudnunk kell, hogy az nem öncélú, hisz a családot is szolgálja az, ha egyénként összerendezzük magunkat - értük, értünk. Úgyhogy, perfekcionisták, ne legyen lelkiismeret furdalásotok, ha egy kis időt kértek magatoknak!

A gyerekek életkora szerint más és más töltheti be ennek a rekreációs időnek a szerepét: kis pelenkásként a gyerekeink mellett én időt jelenthet egy húsz perces, nyugalomban töltött forró fürdő, mikor kicsik voltak a gyerekeink, mi volt, hogy azt kértük a családtagjainktól ajándékba, hogy biztosítsák ezt a „luxust” nekünk, vigyázzanak addig a kicsikre. Ma már a nagyobb gyerekektől is kérhetünk időt, játszanak a kistesóval, amíg elmegyek futni vagy olvasok egy kicsit.

Ha az én idő kapcsán családosként azt tekintjük normának, amennyi ideje egy gyermektelen embernek vagy párnak jut osztályrészül, meglehetősen frusztráltak leszünk. A gyermekek után járó pótszabadság igyekszik némileg kompenzálni a családdal járó időhiányt, de időből még így is nagyon kevés van, egymásra is, nemhogy magunkra.

Vegyünk egy átlagos nyári napot, zárva az ovi, iskolai szünet, a gyerekek már túl a táborokon, anya és apa is szabadságon – ami általában nem jelenti azt, hogy teljesen kikapcsolt mobileszközökkel és aggyal léteznek - de azért a családra fókuszálva telnek a napok.

Ez lenne a nagy nyári töltekezés ideje a családnak és az egyes családtagoknak is, ha nem kellene közben:

  • naponta ellátni étellel a famíliát

  • nyári vírusokat és sebesüléseket kezelni az orvos-szabadságolások idején

  • elmaradt hivatali ügyeket intézni - lejárt útlevelet hosszabbítani és beszerezni a tanévkezdéshez a szükséges holmikat

  • a lakást végre gatyába rázni kicsit

  • ellaposodott rokoni és baráti kapcsolatokat ápolni stb. stb.

Édes teher mind, csak épp a nap nyáron is 24 órából áll, még ha el is tolódik a lefekvés ideje…

De akkor hol is az a bizonyos láblógatós, semmittevős pihenés és a várva-várt nyugi, az én idő? Nem hiszem, hogy (nagy)családban mód lenne arra, hogy a szülőknek gondosan elkülönített én-ideje legyen. Túl sokan, túl sokféle igénnyel és túl kiszámíthatatlanul élünk együtt ahhoz, hogy ez reális legyen. 

De üdítő morzsákat mégiscsak felcsipdeshetünk, jó esetben van annyi empátia bennünk, szülőkben, hogy kölcsönösen adogatjuk azokat a pillanatokat, amikből egy kis csendet, gondolkodási időt, nyugalmat nyerhetünk.

Nyaraláskor például, ha anyuka ellátott mindenkit ebéddel, utána apuka elviheti altatni a kicsit és elfoglaltságot adhat a nagyobbaknak, hogy a kifáradt anya is pihenjen. És fordítva, ha apa elviszi délután valahová a gyerekcsapatot, mikor hazaérnek hadd legyen egy lélegzetvételnyi nyugta.

Van, hogy a szükség visz rá bennünket, hogy szakítsunk időt magunkra - egy pánikbetegség például elvezethet az autogén tréning gyakorlásához, ami máris 10-15 perc kiszakadás a napból – ellazult én idő, orvosi javallatra. Egyes hasznos munkák is jelenthetnek tartalmas én időt: a gyerekek fuvarozása, kertészkedés vagy vasalás, esetleg egy ikeás bútor összecsavarozása is ilyen lehet. De az is remek, ha rászokunk a rendszeres sportra - fél óra futás, otthoni edzés Rubint Rékával, egy biciklizés - akár a bevásárlással egybekötve - ugyancsak remek én idő lehet.

Egy szó, mint száz: szükségünk van rá, és ne szégyelljük beiktatni az életünkbe, mert a jól ütemezett én idő teremtő idő és a saját töltekezésünk mellett a család érdekeit is szolgálja.