Idén is így volt. Képkeretbe öltöztetett gyerekrajzok, személyre szabott újság, üvegfestékkel díszített mécsestartó, erre az alkalomra betanult bendzsószám, saját költésű szonett és saját kötésű sál is volt a gondosan készített ajándékok között – és persze az átadás alatt sok-sok nevetés.


Az idei ajándékozás telitalálata Nagyapa alkotása lett, aki legkisebb unokájának írt egy kedves, tanulságos mesét. Apukám, a hetvenhat éves vegyészprofesszor és legkisebb lánykánk, a négyéves, szeleburdi ovis kislány közötti szeretetkapcsolatról tanúskodik ez a kis írás – és persze, arról is, hogy egy sokat vitatott kérdés (régi dolgok felhalmozása megőrzése) kapcsán miként lehet finoman üzenni a család összes szanálásra hajlamos, pazarló tagjának, kihasználva a karácsony szeretetteljes közegét, no, és minden írás slusszpoén-igényét.

Szeretettel minden Nagyapának és minden unokának.

Drága Kisunokám!

Nagyapádnak jutott a szerencse (Jóistenke ajándéka), hogy a karácsonyi ajándékot én készíthetem Neked. Ez azonban Nagyapádnak komoly gondot jelent, mivel ő semmiben sem ügyeskedik, nem tud szépeket rajzolni, barkácsolni, szavalni, énekelni, futkározni, csak olyan dolgokhoz ért, melyek egy Apróság számára nem értékelhetők, kevésbé érthetők. A héten nálunk voltál három napra, s ekkor támadt bennem a gondolat, mi lenne, ha egy félig igaz történetet, félig mesét fogalmaznék meg és mondanék el számodra ajándékként. A mese pedig így hangzik:

Hol volt, hol nem, volt egy Cica, egy Szívecske egy Kislány és egy Ember, az ő történetüket mesélem el. Idegen, nehéz sorsú emberek annak ellenére, hogy kezüket nem tudták használni, képeket festettek eladásra kézzel-szájjal. A képeket üdvözlőlapok formájában, ünnepek alkalmából jószívű embereknek küldték el, és a kapott pénzből tengették életüket. Egyikük sok-sok évvel ezelőtt egy Cicát festett a levelezőlapra, melyet karácsonyi képeslapok társaságában megkapott egyik hősünk, az Ember is. A Cica a képeslapon nagyon örült, hogy így hasznosnak bizonyul. Azonban hamarosan csalódnia kellett.

Teltek múltak az évek, még egy évtized is eltelt, de a Cica maradt az Embernél, egy fiók mélyén. Rengeteg üdvözlőlapot küldött évente, de a Cica soha nem került sorra, maradt, mert nem tetszett az Embernek, nem találta elküldésre alkalmasnak. A Cica egy közben odakeveredett és ottragadt, Szívecskét ábrázoló képeslap társaságában bánatosan nézte végig, hogy a társak mily gyorsan, mily lelkesen kelnek útra, s okoznak örömet másoknak: ezt az örömöt válasz-képeslapok érkezése jelezte.

Ahogy teltek az évek, az Ember Nagyapa lett, s történt egyszer, hogy unokalánya született. A Kislány születését követő negyedik karácsony előtt váratlan esemény történt. A Kislány – szüleinek elfoglaltsága és egy kis köhécselés miatt – Nagyszüleinél töltött néhány napot. Nagyapa most is, mint más években ilyentájt elővette a képeslapokat, és szorgalmasan küldte az üdvözleteket rokonoknak, barátoknak, egykori munkatársaknak. Az üdvözlőlapok közt árván most is csak a Cica maradt, természetesen a Szívecskét ábrázoló lapocska társaságában. Egyikük se kellett.

A Kislány, aki szeretett nézelődni a számára tiltott helyeken is, meglátta a két árvát, a Cicát és a Szívecskét, s rögtön tetszettek neki, megszerette őket olyannyira, hogy napközben mindenhová magával vitte a két képeslapot, velük ebédelt, velük játszott, és lefekvéskor a párnája mellé fektette őket. Örültek ám az árvák a nagy szeretetnek! Hamarosan azonban szülei jöttek a Kislányért, hazaindult. Ő nagy örömmel készülődött, összeszedte mindazt, amit szeretett és érdemesnek talált hazavinni. Ezek között ott volt a Szívecske, de nem volt köztük a Cica… A Cica és Szívecske is nagyon szomorú lettek, hogy el kellett válniuk, s hogy csak a Szívecskét szereti a Kislány. A Cica ismét magányos, most még magányosabb maradt.

Ekkor valami megfoghatatlan történt. Az Ember, azaz Nagyapa, látva unokája érdeklődését a képeslapok iránt, gondolt egy nagyot, s miután amúgy is saját készítésű ajándékot kellett kigondolnia kedves unokájának, úgy döntött, elviszi neki a Cicát, s e történetet mint egy levelet adja át ajándékként karácsonykor, ünnepélyesen, sokak társaságában. Így is történt. A Kislány örült, a Cica és a Szívecske is boldogok voltak, hisz együtt lehettek ismét és hasznossá váltak, a Kislány pedig egy igaz történettel gazdagodhatott.

Ui.: Ami a Nagyapát illeti, örömmel, lelkesedéssel próbálta megfogalmazni és soraival jelképesen is kifejezni szeretetét unokája iránt. Nagyapának ez a mese lehetőséget adott más tanulságok levonására is. Legfontosabb üzenete e mesének ugyanis az, hogy az értéktelennek, kidobandó haszontalanságnak látszó dolgok hasznossá válhatnak egyszer, ha a sors így akarja, és örömet szerezhetnek – akár egy kedves, négyéves kislány számára is.