Holnap lesz a Szoptatás Világnapja, így most különösen aktuális a téma és bár mi már kinőttünk ebből a korból, de újra körbejártam a kérdést és szeretném megosztani a gondolataimat, tapasztalatomat.

Először is, hadd mondjam el, hogy rengeteget tanultam az 5 gyermekem kapcsán az anyatejes táplálásról, aminek természetesen elkötelezett híve vagyok. Amikor összeszámoltam, döbbenten láttam, hogy összesen 99 hónapnyi szoptatást tudhatok magam mögött (ami nyolc és negyed év), minden gyermekem másképp, máshogy és más életkorig igényelte az anyatejet.

Nem meglepő, hogy minden anyukát arra biztatok, hogy hacsak tudja, táplálja így a kisbabáját. Addig és ahogy ez nekik jó. Azért fogalmazok így, mert van az ismeretségi körömben olyan anyuka, akinél ez nem az akaraton, hanem a testi adottságaim múlott, és szegény nagyon megszenvedte, hogy nem tudta elengedni.

Én senkit nem ítélek el, azokat sem, akik nem tudnak vagy nem akarnak szoptatni. Szerencsés vagyok, mert mind az 5 gyermekemnél volt elég tejem, de nekem is voltak nehézségeim. Én is megéltem azt, amiről a könyvek keveset írnak, az első hetek szinte kibírhatatlan fájdalmát. Többször voltam a határon, hogy feladom, mert ez a fájdalom már elviselhetetlen.


Főleg az ötödik gyermekemnél, Krisztinél éreztem, hogy mennyivel egyszerűbb lenne tápszerrel etetni, hiszen nem lennék ennyire megkötve, sokkal könnyebben tudnék mellette dolgozni, anyukám csak 4 óránként megetetné és nem kellene állandóan rohangálnom munkahely-otthon-nagytesók tengelyén. Vagy legalább egy-egy etetést kiválthatnék, már azzal is mennyi időt spórolnék. Utólag persze örülök és büszke is vagyok magamra, hogy mind az ötször túléltem a kezdeti nehézségeket, fájdalmakat és, hogy a közéleti munka, képviselőség, tesók mellett sosem kellett tápszert vagy akár lefejt tejet adnom a gyerekeimnek.

És, hogy szoptattam-e nyilvános helyen ezen időszak alatt? 

Természetesen igen, ez elkerülhetetlen volt. Viszont mindig diszkréten, feltűnés nélkül, mert én azt gondolom, ez magánügy. Rám és a babámra tartozik.  Hiszek abban, hogy igenis nyilvános helyeken is meg lehet ezt oldani. Szerencsére a körülmények hazánkban egyre több helyen adottak, hiszen a családok vannak a középpontban, egyre több helyen van szoptatós sarok, baba-mama pad, ahol akár egy kendő segítségével még egy játszótéren is ez könnyedén megvalósítható.

Én sosem voltam a nyilvános helyen való “demonstrációs” szoptatás híve. Pár éve volt egy incidens, amikor egy anyukát nem engedtek az egyik gyorsétteremben szoptatni. Óriási felzúdulás lett, nyilvános demonstráció egy szoptatós flash-mob, amikor is anyukák bementek a gyorsétterembe és 11 órakor egyszerre szoptatni kezdték a kisbabájukat.  Akkor is többen kérdezték tőlem, hogyhogy nem voltam ott a 3 hónapos Krisztikével.

Mert bár én sem értettem egyet az üzlet vezetésével, hogy elküldték az anyukát, de azt sem gondolom, hogy egy nyilvános szoptatós demonstráció egy étteremben jó ötlet. Hiszem, amit már korábban is mondtam, hogy a szoptatás egy fantasztikus dolog, akár nyilvános helyen is megvan a létjogosultsága, de nem mindegy hogyan.

Sosem felejtem el például egyik nyári estét Tusnádfürdőn. Nagy társaságban voltunk, jókedvűen, beszélgetve, karjaimban a 2 hónapos Zsuzsika. Nem volt kedvem felmenni a szobába szoptatni, ezért ott helyben enyhítettem a kicsi éhségén. Egy órán keresztül szopizott, alukált, jól elvolt szigorúan bebugyolálva, amikor egy jó barátom megjegyezte, hogy milyen jó ez a gyerek, egy hangja sincs.



Fel sem tűnt neki, hogy Zsuzsika szopizott és mi közben jót beszélgettünk. Lehet ezt is diszkréten, feltűnés nélkül csinálni. Hiszen sok embert, nagyobb gyerekeket zavarhat vagy akár zavarba hozhat egy szoptató nő látványa.

Az anyatejes táplálás a legjobb a kisbabának és ideális esetben a legkényelmesebb az édesanyának is, ez nem is kérdés.

Most, augusztus 1-én, a Szoptatás Világnapján is az a cél, hogy ismét ráirányítsuk a közfigyelmet a szoptatásra, mint a kisbabák táplálásának legjobb, legtermészetesebb, legegészségesebb módjára és, mint az egész életre kiható biztonságos kötődés egyik legelső, legelemibb támogató eszközére.

Erről fogok én is beszélni augusztus 1-jén a Parlamentben. Azt kérném mindenkitől, hogy figyeljünk egymásra, legyünk tekintettel embertársainkra, fogadjuk el egymást, hiszen nem vagyunk egyformák!