Biztos, hogy vannak nálunk tudatosabban gondolkozó családok, a mi gyerkőceink egyike sem született "tervezőasztalon". Hármójuk után azonban érezhetően megtorpantunk.

Korunk előrehaladta, a meglévő csemeték által diktált őrült tempó, a munkába való visszaszállás, egyáltalán, a józanész mind amellett szólt, hogy legyen elég: ne engedjünk a babaillat csábításának.

Hisz így is tökéletlen az életünk, csak futunk önmagunk után, állandó adósságot cipelünk a gyerekek, egymás és a hivatásunk irányában is. De a szív nyughatatlan, az ösztönök nem hajolnak meg a ráció előtt. Szerencsére.


Mert valljuk be, van olyan pillanat, amikor éppen alkalmas minden egy várandósság vállalásához? Mikor nem tesz keresztbe egy aktuális létállapot: nyomasztó munkahelyi feladat, váratlan utazás, lakásfelújítás, pénzszűke, betegség vagy bármi?

Valószínűleg sosem lenne optimális időpont igent mondani egy új életre. Ezért is örülök annyira, hogy hat évvel ezelőtt a nyaralás kizökkentett bennünket a napi mókuskerékből, oldódott az óvatoskodás, nem figyeltük úgy a naptárt, s életünk abroncsait.

Ennek, és a Jóisten nyilvánvaló döntésének köszönhetően (ami talán egy profánnak tűnő, kellemesen borozgatós este formájában realizálódott) a régóta gyötrő kétség jól látható kettős tesztcsíkká lett.

Holnap a mi legkisebbünk először lépi át az iskola kapuját, egy előkészítő foglalkozásra, ceruzáival a kis tolltartójában.

Istenem, olyan jó, hogy a kamaszok mellett van még egy kicsi gyerekünk!