Egyre több gyermek és felnőtt áll a rajtvonalhoz a hagyományos Tavaszköszöntő családi futóversenyen Gazdagréten, melyet nagy lelkesedéssel szervezünk minden évben. Az idei év minden szempontból különleges. A versenyre ugyanis több mint 300 résztvevő regisztrált már az eseményt megelőzően és a helyszínen is sokan csatlakoztak. Ilyenkor érzem, hogy megéri a sok munka, szervezés és ötlet, hisz több száz édesanya, édesapa, gyermek gazdagodik egy ilyen felejthetetlen élménnyel.


A futóverseny a FICSAK, az Összefogás XI. Sportegyesület és a Gazdagréti Összefogás Egyesület összefogásában valósult meg idén is, a résztvevők korcsoportonként és nemenként külön indultak. A legkisebbeknek 411, a legnagyobbaknak 675 métert kellett teljesíteniük.

Nagy büszkeség számomra, hogy az általam alapított FICSAK egyre több olyan családot gyűjt maga köré, ahol a szülők számára fontos a példamutató magatartás. Fontos számukra, hogy megmutassák gyermekeiknek a mozgás örömét és jó példával szolgáljanak a többi család számára is.

A Fiatal Családosok Klubja fő küldetései közé sorolja a tudatos táplálkozás, a sport, az egészséges életmód népszerűsítését. Sportos eseményeinkkel igyekszünk folyamatos lehetőséget biztosítani a családok számára a közös mozgásra.

A futóversennyel egybekötött családi nap egy olyan esemény, ahol a család minden tagja jól érzi magát, miközben mozog és emellett építi Gazdagrét közösségét is. Nagyon büszke vagyok rá, hogy idén rekordszámú jelentkezővel zajlott le a verseny. Csodás érzés, hogy ilyen sokan választják egy szombati napon azt, hogy együtt fusson a család. Futóversenyünket több neves sportoló is megtisztelte Erdélyi-Virág Zsófia olimpikon tájfutó elmondta, hogy 4 éves korában kezdett sportolni és családjának is igyekszik minden lehetőséget megteremteni arra, hogy együtt éljék át a futás élményét. Vallja, hogy a sportból a gyerekek nagyon sok mindent meg tudnak tanulni.

Hadfi Dániel Európa-bajnok cselgáncsozó is indult a versenyen, valamint ő akasztotta a bajnokok nyakába az érmeket, mely nagyon megtisztelő volt. Visszaemlékezett, mekkora élmény volt számára is az, mikor gyerekként versenyzett és édesapja kísérte őt.  Szerinte nem lehet túl korán elkezdeni a mozgást és nagyon örül, hogy ilyen rendezvények vannak, mint a Tavaszköszöntő futóverseny.

Sokszor hangsúlyozom, hogy számomra a mozgás és az egészséges életmód milyen fontos. A családom életében is központi szerepet tölt be a sport.

Mind az 5 gyermekemet igyekszem úgy nevelni, hogy az életük természetes eleme, napi szükséglete legyen a sport. Szabadidőnket általában aktívan, mozgással töltjük. Magam is heti több alkalommal járok edzeni.

A mozgás feltölt, erőt ad és a munkám során is felhasználom azokat a képességeket, amiket a sportból merítek, hisz a kitartás és a fair play a politikában legalább annyira fontos számomra, mint a sportban!

A sport népszerűsítésének érdekében az elmúlt években számtalan futóversenyt, sportos eseményt, közösségi mozgással tarkított rendezvényt szerveztem csapatommal, valamint több helyen elértük, hogy különböző edzésekre legyen a gyermekeknek és az időseknek is lehetősége.

Az eseményről készült kisfilm megtekinthető ezen a linken!

Az esemény galériája itt tekinthető meg!