feltámadás” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Kellemes húsvéti ünnepeket? Nem, dehogy!

2018. március 30.

Máthé Zsuzsa

történész

Egyik kedves filmem az ellenállhatatlan nőcsábász, Jean-Paul Belmondo és a bájos Sophie Marceau franciásan könnyed vígjátéka, a Kellemes húsvéti ünnepeket! című mozi. A rendszerváltás időszaka óta nem múlik el Húsvét, hogy le ne adnák valamelyik tévécsatornán a napsütötte francia Riviérán játszódó szerelmi háromszög bohókás történetét.

Belmondóra rá van szabva a feleségét lépten-nyomon megcsaló, gazdag és sármos csirkefogó szerepe, aki egy húsvétkor szövődő újabb kapcsolatával bonyolódik szövevényes és persze nagyon vicces kalandokba. A film valóban kellemes szórakozást kínál, ízig-vérig profán témák mentén, a Húsvét csak a vígjátékcímében és néhány gigantikus csokitojásban, no meg az ünnepek miatt zsúfolt luxusszállodák képében jelenik meg benne.

Az 1984-ben készült film épp olyan, mint a mi mai életünk, Európa-szerte. Gondosan ki van belőle retusálva a közösségünket egykor összekovácsoló kereszténység és annak legnagyobb ünnepe, Krisztus kereszthalála és feltámadása. Ahogy a film sem tartalmaz – még nyomokban sem – szakrális, az ünnep lényegét érintő, lelkünket „megterhelő”utalást, úgy életünkből mintha mi is próbálnánk kiiktatni a felsőbb hatalmat – úgy hisszük, urai vagyunk a sorsunknak, és ha sok munkával, szórakozással, közösségi oldalakonposztolható élménnyel töltjük ki mindennapjainkat, azzal rendben is vagyunk, az életünk sínen van, minden oké…

Teljes cikk

A Húsvét csodája, az élet diadala!

2018. március 31.

Király Nóra

bloggazda

Húsvét volt akkor is. Édesanyám felkészült az ünnepre, utolsó órás kismamaként, hatalmas pocakjával is elrendezett mindent, hogy méltón ünnepelhessen a család. Hetek óta készülődtünk: barkát vásároltunk, sütöttünk, főztünk, tojást festettünk és ünneplőbe öltöztettük a lakást. A templomban, hittan órán is minden a közelgő ünnep felé mutatott, gyerekfejjel is éreztük, itt most valami nagy dolog készül… Nyolc éves múltam, és szívrepesve vártam kishúgom születését.

Azon a régi Húsvéton megtörtént a csoda: kezemben tarthattam újszülött kistestvéremet, aki a legszebb húsvéti ajándékként érkezett otthonunkba. Mélyen bevésődött emlékezetembe az akkori szent három nap. Nagypénteken a csodálkozás, hogy lehet ez a sötét, szomorú nap másoknak ugyanolyan, mint a többi. Nem értettem, miért ülünk az iskolapadban, miért dolgozik apukám, mikor erre az időszakra készülünk hetek óta a templomban, hittan órán és odahaza. Mintha párhuzamos valóságokban élnénk. És még a kishúgomtól is el kellett szakadjak, hogy ott üljek az iskolában, mintha mi se történt volna…

Aztán eljött Nagyszombat. Sonkaillat a lakásban, készül a holnapi reggelihez, én a tormasalátával bajlódok, apukám kiveszi kezemből a reszelőt és segít. A fél szemem mindig a babán, anya szoptatja és este csak hármasban megyünk a feltámadási körmenetre: apa, öcsi és én. Büszkén lépek be a templomba, hisz kishúgom született, legszívesebben odakiáltanám mindenkinek, hogy igazán fontos ember lettem: egy kisbaba nővérkéje! Miközben ez jár a fejemben, alig várom a másnapot, hogy végre múljon a fojtott szomorúság és kirobbanhasson a feltámadás, az élet öröme!

Teljes cikk