Pici korunktól fogva alap volt, hogy ilyenkor megállunk, nem nyüzsgünk és igen, nemcsak hallgatjuk, hanem énekeljük is!

Ugyanezt próbáljuk továbbadni a gyerekeknek is, ma már elmondhatom, sikerrel. De tényleg, nem is értem, hogy lehetséges, hogy olyan sok ember összeszorított szájjal, unottan állja végig a Himnuszt? Ez nem hallás, jó- vagy rossz hang függvénye - apukám is botfülével (diszkréten, halkan) mindig énekelt.
Mióta az eszemet tudom, elfogódottan énekeltünk Szilveszterkor, sportközvetítéseknél, parázs tüntetéseken és álmosító iskolai ünnepségek kezdetén. Büszkén, egyenes derékkal. A templomban az összekulcsolt kéz egyedül e dallamnál vált ketté, az imádságos, emelkedett lélek mellett is egy kicsit más minőséggé: a nemzeti érzés kibogozhatatlan jelképeként.