Lentulai Krisztián jelenleg a Karc FM főszerkesztő-helyettese, édesapa. Egész élete a rádiózás körül forgott, 1997-ben kezdett belekóstolni Tatabányán az akkori Radír Rádióban műsorvezetőként, majd zenei szerkesztőként. Aztán a 2007-ben induló budapesti Lánchíd Rádió munkatársa lett, szintén zenei szerkesztőként. A Karc FM-en az Amerika Hangjai rockműsort Jeszenszky Zsolttal készíti, ami a dallamos rockzene rajongóinak hivatott szólni. Igyekszik műsoraiban felkarolni a fiatal tehetségeket és igyekszik gyermekének is mindent megmutatni a világból. Vallja, hogy bár nem él együtt gyermeke édesanyjával, a közösen eltöltött idő értékes és minden percét szeretné is kihasználni.

Mi az a szó, ami elsőre eszedbe jut az apaságról?

Felelősség.

Nem a hagyományos családmodellben nevelitek gyermeked, mit gondolsz, mik ennek a legnagyobb nehézségei?

Sajnos nem is biztos, hogy igazad van, amikor kijelented, hogy ez a nem hagyományos. És a hangsúly a „sajnos”-on van. Ádám fiam 5 és fél éves, és az óvodában majdnem a gyerekek fele vagy az egyik szülővel, vagy mozaikcsaládban él. Szörnyű tendencia ez. Amit korábban a hagyományostól eltérőnek neveztünk, az ma statisztikailag is megerősödött, azaz nincs már egyértelmű többsége a teljes, származási családjában felnövő gyerekeknek. És ez nem jó. Én sem így vágtam bele a családalapításba. Mik a nehézségei? Hogy nap, mint nap belehal az ember. Én nem ismertem az édesapámat, majd mikor igény merült fel erre nézve magamban, már meghalt. Teljes családot álmodtam meg a fiamnak, és nem úgy alakult. Talán nagy szó lenne a bűntudat, mondjuk inkább permanens lelkiismeret-furdalásnak azt, ami ennek az egész folyamatnak a mentális részét lefedi. Ez bitang nehéz. Tükörbe nézni, és bevallani, hogy mit rontottál el, és ebből a hendikepes helyzetből kihozni, amit lehet. A technikai, logisztikai, szervezési nehézségeket sem én, sem a volt feleségem nem éljük meg nehézségnek. Jó szülőtársként dolgozunk össze. Működik.