Több olyan szívemnek kedves keresztény, hívő barát, ismerős váltott mostanság pártszimpátiát és készül új irányba szavazni a közelgő választásokon, aki a rendszerváltás óta – hozzám hasonló értékrendet követve – eddig a keresztény, nemzeti, polgári értékeket erősítő politikai formációkra ikszelt. Olyan, jobbára fővárosi és az agglomerációban élő, jómódú, kvalifikált, fiatal – és már nem annyira fiatal – (több)gyerekesekről beszélek, akik legfontosabb identitásképző erőként maguk is a kereszténységet, a családhoz és a magyarsághoz való tartozást jelölik meg.

Beszélgetve e barátokkal kiderült, hogy többségükben az eddig kormányzóerőként még meg nem méretett, zöldes színezetű, liberális pártot, a valahai hiteles vezetője által rég elhagyott LMP-t támogatják, alapvetően „erkölcsi, érzelmi” okokból: a „tisztább közélet” és az „intellektuálisabb, ízlésesebb közbeszéd” reményében.

A keresztény alapon álló szellemi elitben mára tapintható törésvonal alakult ki.

A jelenség egyfelől megfontolandó és komolyan veendő figyelmeztetés a kormányzóerők számára, hogy tudniillik a hübrisz minden korban káros és veszedelmes mellékhatása a hatalomgyakorlásnak, másfelől jelzi, hogy a politikai üzenetek részletezőbb, az értelmiség számára is válaszokat adó kibontása nem megkerülhető: nem mennek irányukba kellő finomsággal érvek – igaz, sok esetben ők se akarnak az óhatatlanul leegyszerűsítő kampányüzenetek valós indokaiért a plakátok mögé nézni. És az is tény, hogy a megújulás és a megtisztulás a kormányzó erőktől valóban elvárható – ennek azonban horribilis ára, ha az ország, a Fidesz és Orbán Viktor eredményeit is kiöntik a fürdővízzel…