királynóra” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 12

Egy blog születésére…

2018. február 06.

Király Nóra

bloggazda

Öt éve már, hogy megálmodtuk a Fiatal Családosok Klubját, a FICSAK-ot. Anyukákkal beszélgettünk róla a játszótereken és a gyermekorvosi rendelőkben ülve, apukák adtak ötleteket az oviban, öltöztetés közben vagy az iskolában, szülői értekezleten találkozva.

http://www.kiralynora.hu/galeria/414

De sok impulzus érkezett a kisgyerekes családok legfőbb támaszaitól is: nagymamáktól, akikkel a közértben, sorban állás közben váltottunk szót és nagypapáktól, a gyerekekre várakozva a délutáni sportfoglalkozás után.

Tizenöt éve már, hogy résztvevője és alakítója vagyok a közéletnek, és ahogy tizenöt éve, ma is a legfontosabb igazodási pontom a munkám során a körülöttem élő emberek véleménye. Meggyőződésem, hogy csak egymással beszélgetve, egymás életét, küzdelmeit és örömeit megismerve alakítható ki reális kép a világunkról. Ezek az emberi kapcsolatok adnak kiindulási alapot ahhoz a jó szándékú munkához, amelynek célja, hogy a fiatal családok mindennapjait segítsük és igyekezzünk életünket egy kicsit egyszerűbbé, szebbé, szerethetőbbé tenni.

Teljes cikk

A jövőnk a gyerekszobákban dől el

2018. február 09.

Máthé Zsuzsa

történész

Amíg van gyerekszoba, ott él velünk a jövőnk is. Ha pedig abban a szobában több ágyacska is van, az már biztos alap a folytatásra, hiszen minden kiságy, minden belakott gyerekszoba hangos igen a jövőre.

Aztán ott a jövőnk az ágyak mellett üldögélő édesanyák ölelésében és csitító énekében, akik magyar kultúránk első kincseit: dalocskáit, rigmusait közvetítik. Tőlük tanulható meg, hogy „Este jó, este jó… együtt lenni jó”, ők adják át anyanyelvünk első szavait, ezzel nem kevesebbet tesznek, mint észrevétlen nemzeti megmaradásunkat szolgálják. Ők adnak megnyugvást a nagy sírások után, ők hűtik le a forró homlokot és adják tovább a hitet, hogy minden problémára van megoldás. És ők tanítják meg azt is, hogy a szeretet parancsát követve mind képesek lehetünk meghaladni önmagunk korlátait.

A holnapunk ott van az apukák csiklandós dögönyözésében, amiből megtanulhatják fiúk és lányok, hogy otthonukban biztonságban vannak, hogy az apa óvó szeretete megvédi őket minden bajtól, és hogy az élet nemcsak komolyság, de kacagás, móka is, amit élvezni érdemes. És együtt összekalapálva a kistesó babaágyát apa tanítja meg, hogy a becsülettel elvégzett munka érték, az eredményére pedig joggal lehetünk büszkék.

A jövőnk a gyerekszobában dől el.

Teljes cikk

A házasság nem magánügy!

2018. február 13.

Máthé Zsuzsa

történész

A házasság nem magánügy! Bár az igent egy férfi és egy nő mondja ki Isten vagy az anyakönyvvezető színe előtt, ahhoz, hogy az életszövetség tartós és boldog lehessen, nemcsak a pár szerelme, elhatározása és állhatatos kapcsolaton való munkálkodása szükséges.

Most, amikor a Házasság Hete kapcsán a figyelmünk fókuszába újra férfi és nő legszebb, legértékesebb, ám természeténél fogva sérülékeny kötelékét állítjuk, érdemes végiggondolnunk, mit tehetünk mi magunk a mások házasságáért?

Anyósként, apósként vajon jól szeretjük-e ezt a kapcsolatot, nem verünk-e éket a házaspár közé vagy terheljük meg a közös életet olyan lelki nyomással, amely eltávolíthatja a párt egymástól? Esetleg segítjük-e férjet és feleséget azzal, hogy idejük legyen olykor kettesben lenni, egymásra figyelni, kisgyerekek-, munka-, az életszakaszt jellemző folytonos rohanás mellett is megújítani kapcsolatukat? Nagyobbacska gyerekként figyelünk-e arra, hogy a korosodó szüleink közötti egyetértést munkáljuk, ne pedig a közöttük lévő esetleges feszültségeket mélyítsük?

És barátként tekintettel vagyunk-e arra, hogy immár ne csak barátunk/barátnőnk lelkét ápoljuk, hanem annak házastársára is figyeljünk? Hiszen ha a barátunk nagy életdöntését szeretettel elfogadjuk, elhatározásában támogatva csendesen figyelmeztethetjük is, ha azt látnánk, hogy nem jó irányba mennek közös dolgaik.

És vajon hogyan viselkedünk egy munkahelyen vagy bármilyen más közösségben? Tiszteljük-e a házasságot annyira, hogy az abban élőket az esetleges kölcsönös szimpátia ellenére nem kísértjük? Jelent-e számunkra bármit a karikagyűrű a szimpatikus férfi, a csinos nő ujján? Hívő emberként pedig imádkozunk-e válságba jutott kapcsolatokért, odavisszük-e az Isten színe elé ezeket a kérdéseket?

Teljes cikk

Igen a házasságra!

2018. február 15.

Király Nóra

bloggazda

Nincs is nagyobb misztérium, mint a szerelem. Láthatatlan erők szikrázzák fel, és ezek forrasztják egybe a két, addig idegen embert a legbensőbb kötelékbe.

A szerelem hűséget követel, mert ilyen a természete, aki pedig szerelmes, a legteljesebb önátadással akar egyesülni a szeretett személlyel, azzal a vággyal a szívében, hogy mindez örökké tart.

A szerelem nem ismer mértéket, mindent ad és mindent kíván. Ez a formátlan vágy vezet férfit és nőt az oltárhoz vagy az anyakönyvvezető elé, ősidők óta. Azzal, hogy a szerelmesek az Isten és a közösség előtt megvallják egymást és odaadják egymásnak önmagukat, a kapcsolat egy magasabb minőséggé nemesül, amely képes megsokszorozni az örömöt, de képes elhordozni a terheket is.

Nem véletlen, hogy ez a felfoghatatlan érzés hordozza az életadás lehetőségét, hisz a szerelem sodrásából fakadhatnak új életek, amelyek tovább mélyítik ezt a páratlan páros kapcsolatot.

Az idei Házasság hete is erről az éltető sodrásról üzen, amelyet mi a környezetünkben élők körében felmerülő igényeknek megfelelően, és a többéves tapasztalatainkat felhasználva közvetítünk a „fogadók” felé.

Teljes cikk

Rokonszenv

2018. február 20.

Máthé Zsuzsa

történész

Mennyivel könnyebb egy rokonszenves embert kedvelni, mint saját rokonainkat szeretetben elszenvedni...

Bizonyára mások is vannak úgy vele, hogy olykor rácsodálkoznak egy teljesen hétköznapi szóra, melynek jelentésrétegeit elfedte kissé a múlt pora. Etimológiailag nem olyan nehéz felfejteni „rokonszenv” szavunk eredetét, legfeljebb elhomályosult mára a mögöttes tartalom, mégis a napokban, kislányomnak magyarázva a szó jelentését gondolkodóba ejtett e szép magyar szavunk. Talán nem haszontalan megállnunk mellette egy szóra - ahogy Grétsy László tanúr úr tette annak idején.

Kezdjük a gondolkodást a szó második tagjával, a “szenvedni valakit” kifejezéssel. Ez a „senyvedés, gyötrődés” alapjelentést kiegészítve itt annyit tesz, mint szeretettel lenni iránta, sőt, a Biblia szóhasználatát ide idézve elszenvedni őt, azaz szeretni a maga tökéletlenségében, elfogadni hibáival együtt, türelemmel lenni iránta, örülni az ő örömének, segíteni bajában.

A szenvedés és a szeretet látszólag ellentétes érzése kapaszkodik itt össze, hogy felülemelkedjen az emberi gyengeségen, a primer érzelmek hullámzásán.

És hogy épp a „rokon” szóval van mindez összekapcsolva, talán szintén nem véletlen. A rokonainkat ugyanis nem válogathatjuk meg, beleszületünk egy családba, annak minden örömével és nehézségével. Lehet, hogy olykor fárasztónak, idegesítőnek vagy talán cikinek tartjuk egyik-másik rokonságunkhoz tartozó személyt (tegyük a szívünkre a kezünket, minden családban ismert a jelenség, legfeljebb annyi változik, hogy épp én vagyok, akit bosszant egy családtag, vagy magam idegesítek valakit). De azzal, hogy rokonok vagyunk - vér a vérünkből, vagy választottunk családja -, már nem fordíthatunk hátat egymásnak, hiszen le kell tudjunk ülni az ünnepi asztalhoz, vagy körbe kell álljuk együtt elhunyt szerettünk sírját.

Teljes cikk

A családok megerősítésében rejlik a jövő

2018. február 21.

Király Nóra

bloggazda

A magyar társadalom hosszú időn keresztül demográfiai katasztrófa felé tartott. A népességfogyás megállítása nemzeti létkérdést jelentett.

Örömmel jelenthetjük, hogy az elmúlt években javuló tendenciáknak lehetünk szemtanúi a demográfiai helyzet alakulásával kapcsolatban.

A hosszú távú népesedési folyamatok vizsgálatánál ahhoz, hogy valós képet kapjunk, nem elég a születési és a halálozási adatokból kiindulnunk. A reális képhez viszonyítani kell, méghozzá a szülőképes korú nők számát alapul véve, hiszen ők azok, akik gyermeket vállalhatnak ma Magyarországon. Mivel számuk – a 80-as években kezdődött demográfiai lejtmenet miatt – csökken, nem lehetséges, hogy a születésszám azonnal növekedésnek induljon. Azt, hogy a szülőképes korú nők mekkora arányban vállalnak gyermeket, a termékenységi arányszám fejezi ki.

 

Teljes cikk

Születésnap - Születés nap, az édesanyák ünnepe..

2018. február 25.

Király Nóra

bloggazda

Amióta megszületett első gyermekem, azóta tudom, hogy egy gyerek születésnapja igazából az édesanya ünnepe.

Ez a mai, a 34. ilyen ünnep számomra, hiszen három éves lett a legkisebb kislányom a többiek 10, 9, 7 és 5 évesek mellett. Csak egy kis matematika és az összeadás eredménye 34 év…

Most itt szuszog mellettem az én legkisebbem, pont ugyanúgy, ahogy három évvel ezelőtt is - én pedig kialvatlanul, fájdalmakkal, de határtalanul boldogan és persze nem kis büszkeséggel öleltem magamhoz. Ötödször egy parányi életet!

Ma van a születésnapja es ilyenkor könnybe lábad a szemem, hogy hogy megnőtt az a pici kis törékeny borsószem, akiért annyit szenvedtem azon a nem is olyan régi, február 25-i éjszakán.

Kép forrása: Király Nóra hivatalos facebook oldala

A legnagyobb fiam első születésnapja óta tudom, hogy az én születésnapom is igazából édesanyám ünnepe, ezért október 21-én mindig felköszöntöm egy virágcsokorral vagy egy puszival, de legalább egy telefonhívással.

Hiszen ő szenvedett meg értem, ő volt az, aki annyira boldog volt, és aki azóta is figyeli, hogyan nő, változik, cseperedik a lánya.

Teljes cikk

Ne hallgass, énekelj!

2018. március 16.

Király Nóra

bloggazda

Ha a pedagógusok és a szülők is unottan, összeszorított szájjal, kívülállóként „hallgatják” a Himnuszt, aminek éneklése magyarság-élményünk egyik legfontosabb forrása, mit várunk a gyerekektől? Miért ne állnának ők is unatkozva, leszegett fejjel, görbe háttal az ünnepeken?

Önkormányzati képviselőként tizenkét éve, alpolgármesterként négy éve veszek részt évente több alkalommal nemzeti ünnepségeken, iskolai tanévnyitókon, évzárókon. Ezek az összejövetelek az iskolai közösségek kitüntetett pillanatai. Műsorral, előadással készülnek a gyerekek, akiknek teljesítménye mindig a felkészítő pedagógusok munkájáról, belefektetett szellemi energiáiról is tanúskodik. Nagy örömmel és izgalommal megyek ezekre az eseményekre. Az ünneplőbe öltözött kisebb-nagyobb gyerekek nyüzsgése még ma is megborzongat és mindig érdeklődéssel figyelem, hogy melyik iskola milyen típusú műsorral készül.

Sokat elárul ez az igazgatóról, a tanári karról, az odajáró gyerekekről és egyáltalán, a hely szelleméről.
Anyukaként és a munkám miatt is rengeteg ilyen ünnepségen vettem már részt. Egy nagyon szomorú, szinte általános érvényűnek mondható tapasztalatom van az iskolai ünnepségekkel kapcsolatban: ez pedig nem más, mint a Himnusz és a Szózat, két fontos nemzeti értékünk kezelése.

Teljes cikk

A Húsvét csodája, az élet diadala!

2018. március 31.

Király Nóra

bloggazda

Húsvét volt akkor is. Édesanyám felkészült az ünnepre, utolsó órás kismamaként, hatalmas pocakjával is elrendezett mindent, hogy méltón ünnepelhessen a család. Hetek óta készülődtünk: barkát vásároltunk, sütöttünk, főztünk, tojást festettünk és ünneplőbe öltöztettük a lakást. A templomban, hittan órán is minden a közelgő ünnep felé mutatott, gyerekfejjel is éreztük, itt most valami nagy dolog készül… Nyolc éves múltam, és szívrepesve vártam kishúgom születését.

Azon a régi Húsvéton megtörtént a csoda: kezemben tarthattam újszülött kistestvéremet, aki a legszebb húsvéti ajándékként érkezett otthonunkba. Mélyen bevésődött emlékezetembe az akkori szent három nap. Nagypénteken a csodálkozás, hogy lehet ez a sötét, szomorú nap másoknak ugyanolyan, mint a többi. Nem értettem, miért ülünk az iskolapadban, miért dolgozik apukám, mikor erre az időszakra készülünk hetek óta a templomban, hittan órán és odahaza. Mintha párhuzamos valóságokban élnénk. És még a kishúgomtól is el kellett szakadjak, hogy ott üljek az iskolában, mintha mi se történt volna…

Aztán eljött Nagyszombat. Sonkaillat a lakásban, készül a holnapi reggelihez, én a tormasalátával bajlódok, apukám kiveszi kezemből a reszelőt és segít. A fél szemem mindig a babán, anya szoptatja és este csak hármasban megyünk a feltámadási körmenetre: apa, öcsi és én. Büszkén lépek be a templomba, hisz kishúgom született, legszívesebben odakiáltanám mindenkinek, hogy igazán fontos ember lettem: egy kisbaba nővérkéje! Miközben ez jár a fejemben, alig várom a másnapot, hogy végre múljon a fojtott szomorúság és kirobbanhasson a feltámadás, az élet öröme!

Teljes cikk

Látja? Nem látja? Na látja!

2018. április 03.

Király Nóra

bloggazda

A kultikus reklámszlogen jól kifejezi az elvégzett temérdek háztartási munka természetrajzát: hiába az állandó hajolgatás az eldobált tárgyakért, az otthon állhatatos tisztogatása, a rend kergetése: a vágyott idillt, a csillogó tisztaságot pillanatok alatt felemészti életünk hömpölygése.

Ahogy annak idején, kisgyerekként magam is természetesnek vettem, hogy a szüleim szép és otthonos környezetet teremtenek körülöttünk, és hogy mindig gondoskodnak szükségleteinkről, úgy saját gyerekeim számára is evidencia mindez. Csak épp mostanra fordult a kocka: én lettem a „láthatatlan munkás”.

Ma, a láthatatlan munkának dedikált világnapon felidéztem magamban, hogy gyerekként miképp is vontak be a közös feladatokba. Emlékszem például, hogy sokat forgolódtam a konyhában, állítólag senki más nem tudta úgy elkészíteni a saláta alaplevét, mint én – kellően büszke is voltam rá! A szüleim visszaemlékezéseiből tudom, hogy „jó, segítőkész kislány voltam”, rám bízhatták a kistesóimat, elvégeztem, a kisebb otthoni teendőket zokszó nélkül. Ma én is próbálom bevonni saját gyerkőceimet a házimunkába, hisz koruknak megfelelően nekik is vannak kötelességeik: elpakolni a szétdobált legókat, kifordítani a levetett pizsamát, fogmosás után kiöblíteni a mosdót. A lányokkal könnyebb dolgom van, a fiúk érzékenysége a téma iránt azért tapinthatóan kevesebb…

Teljes cikk