kislány” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 4

Rokonszenv

2018. február 20.

Máthé Zsuzsa

történész

Mennyivel könnyebb egy rokonszenves embert kedvelni, mint saját rokonainkat szeretetben elszenvedni...

Bizonyára mások is vannak úgy vele, hogy olykor rácsodálkoznak egy teljesen hétköznapi szóra, melynek jelentésrétegeit elfedte kissé a múlt pora. Etimológiailag nem olyan nehéz felfejteni „rokonszenv” szavunk eredetét, legfeljebb elhomályosult mára a mögöttes tartalom, mégis a napokban, kislányomnak magyarázva a szó jelentését gondolkodóba ejtett e szép magyar szavunk. Talán nem haszontalan megállnunk mellette egy szóra - ahogy Grétsy László tanúr úr tette annak idején.

Kezdjük a gondolkodást a szó második tagjával, a “szenvedni valakit” kifejezéssel. Ez a „senyvedés, gyötrődés” alapjelentést kiegészítve itt annyit tesz, mint szeretettel lenni iránta, sőt, a Biblia szóhasználatát ide idézve elszenvedni őt, azaz szeretni a maga tökéletlenségében, elfogadni hibáival együtt, türelemmel lenni iránta, örülni az ő örömének, segíteni bajában.

A szenvedés és a szeretet látszólag ellentétes érzése kapaszkodik itt össze, hogy felülemelkedjen az emberi gyengeségen, a primer érzelmek hullámzásán.

És hogy épp a „rokon” szóval van mindez összekapcsolva, talán szintén nem véletlen. A rokonainkat ugyanis nem válogathatjuk meg, beleszületünk egy családba, annak minden örömével és nehézségével. Lehet, hogy olykor fárasztónak, idegesítőnek vagy talán cikinek tartjuk egyik-másik rokonságunkhoz tartozó személyt (tegyük a szívünkre a kezünket, minden családban ismert a jelenség, legfeljebb annyi változik, hogy épp én vagyok, akit bosszant egy családtag, vagy magam idegesítek valakit). De azzal, hogy rokonok vagyunk - vér a vérünkből, vagy választottunk családja -, már nem fordíthatunk hátat egymásnak, hiszen le kell tudjunk ülni az ünnepi asztalhoz, vagy körbe kell álljuk együtt elhunyt szerettünk sírját.

Teljes cikk

Nőnek születni...

2018. március 07.

Máthé Zsuzsa

történész

Nőnek születni nem érdem, nem kiváltság, de nem is büntetés.

A születéskor csuklóra kötött rózsaszín karszalag még nem divatékszer, de nem is a megbélyegzés eszköze - pusztán egy nagyon fontos tényt rögzít a kisbabáról: lánynak született. Mert minden formabontó igyekezet dacára születésünktől (dehogy, fogantatásunktól!) vagy fiúk vagy lányok vagyunk, így rendeltetett. 

A rózsaszín karszalag mégis sok mindent jelent: elsősorban is azt, hogy - milyen csodálatos! - az aprócska baba petefészkében már ott készülődnek az élet továbbvitelére a csak imént anyává lett asszony unokái... Még nem tudni, ki lesz az, aki életre hívja őket - talán a szomszédos szobában sírdogáló aranyos kisbaba, kék szalaggal a csuklóján.

 

Mert kislány és kisfiú, nő és férfi nem létezhet egymás nélkül, egymás ellenében meg nem érdemes élniük. Izgalmas, szép szövetségre vannak ítélve ebben a világban és ketten együtt részesei lehetnek az isteni tervnek: csak általuk valósulhat meg az új élet születése.

Teljes cikk

Az első kerek szülinap

2018. március 12.

Máthé Zsuzsa

történész

A kislányom ma tízéves. Még ugyanennyi idő, és talán már kirepül tőlünk. Egyszerre szívfacsaró és szívmelengető arra gondolni, mi minden történik majd vele a következő évtizedben, mikor lépésről lépésre elhagyja majd a gyerekkorát. Vajon jól szerettük őt, vajon elég jó szülei voltunk? Talán tíz év múlva kiderül…

A kislányom tízéves. Már nem kicsi, még nem nagy. Sután balanszíroz a kiskamaszok lelkének ingoványos mezsgyéjén: hol meglepően gyerekes, hol félreérthetetlenül szárnypróbálgató. Még önfeledten játszik „titkos-rablós” játékot négyéves kishúgával, de már igazi kis nőként forgolódik hetedikes bátyja barátai között, és fogadja (pironkodva, kissé feldúlva bár) hódoló osztálytársai apró gesztusait: mintás ceruzát, szagos radírt, szivecskés kispárnát. (Hogy milyen aranyos, ahogy egy ekkorka fiú udvarol: egy szülőtárs anyukával beszélgetve derült ki, hogy kisfia azért ment el a könyvtárba regényt kölcsönözni, mert az anyukája figyelmeztette, szíve választottja biztos az okos fiúkat szereti, akik nem a számítógépen játszanak, hanem könyveket olvasnak... Most komolyan, hát nem megható a gyerekszerelem?)

Kislányomnak van egy kedves, afféle legeslegjobb barátnője is. Egy olyan igazi. Akivel sülve-főve együtt mozog, együtt rötyög mindenen. Magamra, barátnős nagy korszakaimra ismerek bennük, amikor közös a szókincs, de megtévesztően hasonló még a hanghordozás is, annyira együtt lélegzik a két barát. Együtt születnek a döntések, jók és néha butusok is, együtt hoznak ítéletet helyzetekről, emberekről. Milyen fontos, nagy hatású tanulási folyamat és micsoda önátadás ez!

Teljes cikk

Apa, csokis a nyakkendőd!

2018. május 31.

Máthé Zsuzsa

történész

Ha egy apa gyermeke szemébe néz, ő sosem a főnököt vagy a beosztottat látja a kedves férfi-tekintetben, hanem őt magát, úgy, ahogy van. Öltöny és nyakkendő, titulus és beosztás nélkül.

Utazom hazafelé a délutáni vonaton, mögöttem két copfos, szöszi kislány kuncog és próbálja vidáman - és a szűkös hely adta kereteket “kimaxolva” - mozgalmasan eltölteni a fővárosból az agglomerációs otthonba vezető rövidke utazást.

 

Az ovis-korú és kisiskolás testvérpárt egy nyakkendős, komoly férfi kíséri. A munkahelyén bizonyos, hogy fontos beosztást visz - a cég középvezetője, esetleg főorvos egy kórházban. Bizonyára beosztottjai vannak, fontos találkozókon vesz részt, szavának súlya van, elismerik munkáját, tekintélye megkérdőjelezhetetlen. Vonásain még a munkahelyi (mikro)klíma csalhatatlan nyomai - idegesen utógondoz valami elvarratlan hivatalos ügyet -, de az utazás során fokozatosan olvad le arcáról az ügybuzgó munkatárs feszültsége, hogy egészen más kihívásokkal szembesüljön...

A Nyugati-pályaudvarral együtt kilométerről kilométerre távolodik tőle hivatalos, “öltönyös éne”, hogy kislányai mellett végre újra önmaga lehessen, átértékelve azt, hogy mi az, ami igazán fontos az életben.

 

 

Teljes cikk