Aztán ott a jövőnk az ágyak mellett üldögélő édesanyák ölelésében és csitító énekében, akik magyar kultúránk első kincseit: dalocskáit, rigmusait közvetítik. Tőlük tanulható meg, hogy „Este jó, este jó… együtt lenni jó”, ők adják át anyanyelvünk első szavait, ezzel nem kevesebbet tesznek, mint észrevétlen nemzeti megmaradásunkat szolgálják. Ők adnak megnyugvást a nagy sírások után, ők hűtik le a forró homlokot és adják tovább a hitet, hogy minden problémára van megoldás. És ők tanítják meg azt is, hogy a szeretet parancsát követve mind képesek lehetünk meghaladni önmagunk korlátait.

A holnapunk ott van az apukák csiklandós dögönyözésében, amiből megtanulhatják fiúk és lányok, hogy otthonukban biztonságban vannak, hogy az apa óvó szeretete megvédi őket minden bajtól, és hogy az élet nemcsak komolyság, de kacagás, móka is, amit élvezni érdemes. És együtt összekalapálva a kistesó babaágyát apa tanítja meg, hogy a becsülettel elvégzett munka érték, az eredményére pedig joggal lehetünk büszkék.

A jövőnk a gyerekszobában dől el.