Bizonyára mások is vannak úgy vele, hogy olykor rácsodálkoznak egy teljesen hétköznapi szóra, melynek jelentésrétegeit elfedte kissé a múlt pora. Etimológiailag nem olyan nehéz felfejteni „rokonszenv” szavunk eredetét, legfeljebb elhomályosult mára a mögöttes tartalom, mégis a napokban, kislányomnak magyarázva a szó jelentését gondolkodóba ejtett e szép magyar szavunk. Talán nem haszontalan megállnunk mellette egy szóra - ahogy Grétsy László tanúr úr tette annak idején.

Kezdjük a gondolkodást a szó második tagjával, a “szenvedni valakit” kifejezéssel. Ez a „senyvedés, gyötrődés” alapjelentést kiegészítve itt annyit tesz, mint szeretettel lenni iránta, sőt, a Biblia szóhasználatát ide idézve elszenvedni őt, azaz szeretni a maga tökéletlenségében, elfogadni hibáival együtt, türelemmel lenni iránta, örülni az ő örömének, segíteni bajában.

A szenvedés és a szeretet látszólag ellentétes érzése kapaszkodik itt össze, hogy felülemelkedjen az emberi gyengeségen, a primer érzelmek hullámzásán.

És hogy épp a „rokon” szóval van mindez összekapcsolva, talán szintén nem véletlen. A rokonainkat ugyanis nem válogathatjuk meg, beleszületünk egy családba, annak minden örömével és nehézségével. Lehet, hogy olykor fárasztónak, idegesítőnek vagy talán cikinek tartjuk egyik-másik rokonságunkhoz tartozó személyt (tegyük a szívünkre a kezünket, minden családban ismert a jelenség, legfeljebb annyi változik, hogy épp én vagyok, akit bosszant egy családtag, vagy magam idegesítek valakit). De azzal, hogy rokonok vagyunk - vér a vérünkből, vagy választottunk családja -, már nem fordíthatunk hátat egymásnak, hiszen le kell tudjunk ülni az ünnepi asztalhoz, vagy körbe kell álljuk együtt elhunyt szerettünk sírját.