Mi most kezdünk kinőni ebből az időszakból, de két kisebb gyerkőcöm okán még mindig fut egy kétállomásos anyák napi rodeó, kézműves meghívókkal, papírból készített aranyos virágokkal, befőttesüvegből festett míves vázákkal. Hetek óta gyakorolják a kicsik a kiszabott versikéket és dalocskákat, mi meg odahaza előkeressük a – még talán felvehető - nyárias ünneplő ruhát. 

Évek óta szokom, hogy ünnepeltje vagyok e napnak, s hiába a magam mögött hagyott húszegynéhány szívszorító ünnepség, továbbra is inkább érzem magam anyukám kislányának, aki köszönteni készül, mint a köszöntés várományosának.

Ha máskor nem is gondolok rá, Anyák Napján nincs mese, az izzadt kezű, ruhájukat zavartan gyürködő gyerekek karéja szembesít nagybetűs ANYA-mivoltommal.

Itt van hát az alkalom az önvizsgálatra! Vajon milyen anya vagyok én?