Miért vakarja a keresztény-európai kultúrkör szellemi elitjének felelősségteljesebb része a fejét evidensnek tűnő kérdéseken? Miért kell a 21. században – olykor már kissé mesterkélten is - ősidőktől fogva természetes dolgokat kimondanunk? Miért fontos, hogy - ezen a kis blogfelületen is - tudatosan biztosítsunk nyilvánosságot a családi értékek számára?

Minden társadalmi folyamat a kor filozófiáját és az arra visszavezethető közfelfogást tükrözi. A közvélekedést befolyásolva éri hosszú ideje módszeres támadás a nemzeti összetartozást, a hagyományos családmodellt, erodálva a férfi és nő közötti köteléket, s vele a gyermekvállalási kedvünket. A felvilágosodás korában kezdődött az a folyamat, amely lassanként deszakralizálta a közgondolkodást, kiiktatva az isteni perspektívát az életünkből, a házasság is törvényileg felbontható lett, az élet továbbadása pedig már nem volt megkérdőjelezhetetlen emberi törekvés. Aztán az ipari forradalom, a tömegdemokrácia, majd a kommunizmus és a ’68-as generáció térnyerése vezettek oda, hogy egyre mélyebbre hatolva bontották le személyes identitásunkat.