emlékezet” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Aminél nem találtak ki jobbat...

2018. február 18.

Hernády Zsolt

történész

Apai nagypapám barátja, iskolatársa és harcostársa volt Szende Laci bátyám. Harcostársa, merthogy együtt jártak a Magyar Királyi Ludovika Akadémiára, így katonatisztként végigharcolták a második világháborút. Mellékesen jegyzem meg, elég vagány fickók voltak...

Nos, úgy adódott, hogy pár évig feljárhattam Laci bátyámhoz, romló látása miatt felolvastam neki az újságokat, mint Pósalaky úrnak Nyilas Misi. Csak lottószámokat nem kaptam. Kaptam viszont helyette sokkal többet, amit minden találkozásról magammal vihettem útravalóként. Ráadásul megismerkedhettem a mindig csinos és vidám Magdi nénivel is. Merthogy Laci bácsi nős ember volt: házasságkötésének a 75. esztendejéhez közeledett akkoriban. Mondom, vagyis írom még egyszer: hetvenöt. Ez bizony barackos gombócból vagy sárkányfejből is sok. 

Laci bácsi nem így gondolta. "Férfi és nő kapcsolatában a házasságnál jobbat még nem találtak ki" - mondta nekem mindig, ha róluk kérdeztem. És Laci bácsi tudta ezt, hiszen egyrészt már elég tekintélyes tapasztalata volt benne. Másrészt már akkor érezte ösztönösen, mikor elhatározta, elveszi feleségül a fiatal leányt. Csakhogy volt egy komoly akadály. A szolgálati szabályzat nem engedélyezte, hogy hadnagyok nősüljenek. Laci bácsit ez sem tántorította el céljától. Mindent megpróbált, s mikor felettesei elutasították kérvényét, kormányzói kihallgatásra jelentkezett. Fogadta is vitéz nagybányai Horthy Miklós.

Teljes cikk

„Gondolatban szorosan magamhoz ölellek” Az aradi vértanúk családjai

2018. október 06.

Hernády Zsolt

történész

„De légy erős, légy nőm, miként én férfiú” – mondta feleségének utolsó találkozásukkor Lázár Vilmos ezredes. 169 esztendővel ezelőtt végezték ki Aradon azokat a férfiúkat, akik a magyar szabadságharcban döntő szerepet vállaltak. Leveleikből, naplóikból kiderül, hogy milyen fontos alapot, hátteret játszottak életükben családjaik. Legtöbbjük házas ember volt, gyermekekkel megáldva. Feleségeik méltó társaik voltak, és az önkényuralom nehéz idején is képviselték azokat az értékeket, amelyekért a tábornokok az életüket áldozták. Ismerjük meg a kivégzés sorrendjében a vértanúk hitveseit és gyermekeiket, akikből az osztrák önkény aradi özvegyeket és árvákat csinált.

Az első négy vértanút kegyelemből lőpor és golyó általi halálra ítélték.

Lázár Vilmos az egyetlen, aki ezredes volt. A szabadságharc előtt kilépett tisztként zempléni birtokán gazdálkodott. 1844 augusztusában vette feleségül a nagyrozvágyi születésű báró Reviczky Máriát (1812-1873) a királyhelmeci Szentlélek templomban. Felesége, aki öt évvel idősebb volt nála, Halassy József özvegye volt, és három gyermekét, Szerencset, Bélát, Madelaine-t hozta magával új házasságába, akiket Lázár sajátjaként nevelt. A szabadságharc alatt előfordult, hogy Mária meglátogatta férjét a táborban. Lázárt a harc befejeztével először Temesvárott őrizték, ekkor már vele volt asszonya. Utána Aradra is elkísérte: „Leírjam érzelmeimet, amelyekkel szegény Marimtól az utcán kellett megválnom?” – kérdezi költőien naplójában Lázár. Mikor megtudta, hogy szerelme nem látogathatja, nagyon elkeseredett: „Összegörnyedtem mélyen égető fájdalmamban, szememből könnyek perdültek ki. El voltam választva a világtól, s ami nekem e világon legkedvesebb, nőmtől.” Aztán néha Mária mégis kapott engedélyt látogatásra. Lázár ítélethirdetés előtt bizakodott a kegyelemben, de feleségének megjegyezte: „De légy, mondom, erős, légy nőm, miként én férfiú.” Október 5-én este két fájdalmasan gyönyörű búcsúlevélben mondott istenhozzádot asszonyának és gyerekeinek. „Szeretném beléd lehelleni utolsó sóhajásom – de az úgyis meg fog történni. ... én pedig szellemképp körül foglak lebegni mindenhol! Légy nyugodt, és élj boldogul – örök szerelmemben.” – írta. Elküldte emlékbe gyűrűjét, szivartárcáját és evőeszközét. A kivégzőosztag előtt Lázár valóban úgy halt meg, ahogy megírta feleségének: „Én Istenem, szegény nőm!” – nyögte utoljára. Aznap, mikor Lázárt golyó által kivégezték, felesége már betegen feküdt. Lázár gyóntatója kézbesítette a küldeményeit és a levelét, amelyet az asszony a sírástól elolvasni sem tudott, ezért azt a pap tolmácsolta. „A szenvedések elkábítottak, megbénítottak. Alig vagyok képes gondolataimat összeszedni.” – írta Lázárné négy nappal később fájdalmában sógornőjének. Aradi nagynénje, Kotzó Károlyné segítségével megkísérelte megszerezni férje holttestét, de nem sikerült. 1850 tavaszán ismét próbálkozott, eredménytelenül. Élete végéig ápolta és őrizte férje emlékét. Napjait nehezítette, hogy saját rokona, báró Reviczky József, volt honvédtiszt örökösödési pert indított ellene. Végül sikerült bizonyítani, hogy a férfi hamis papírossal akarta alátámasztani igazát. A papír ugyanis a rajta lévő dátum idejében még nem is volt forgalomban. A csaló börtönben fejezte be életét. Lázárné pedig 1873. január 9-én halt meg, a korabeli híradás szerint „éppen látogatáson volt vejénél, Székely Imrénél, midőn tüdőszélhüdés véget vetett rövid betegség után viszontagságos életének”.

Teljes cikk