gyerekkor” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Lefőzhetjük a rántott hús-sült krumpli kombót!

2018. július 17.

Máthé Zsuzsa

történész

A minőségi étkezésre való nevelés szülői feladat, érdemes próbálkozni és új ízekkel kínálni a gyerekeket. A családi főzés és a gasztronómiai nevelés fontosságáról Wolf Andrással, a New York Kávéház és a Salon Étterem séfjével, az Egészségfalók – Együtt főzni jó! pályázat zsűrijének egyik tagjával beszélgettünk.

Gyerekként milyen ételeken nőtt fel? Mik voltak az akkori kedvencei?

Az anyukám szeretett kísérletezni az alapanyagokkal, sokféle ételt készített odahaza, igen jól főzött, úgyhogy nem panaszkodhatom, sok ízzel megismerkedtem már gyerekkoromban is.  Sokat jártunk étterembe is, ahol - mint a magyar gyerekek többségének - nekem is a rántott hús sült krumplival volt az egyik favoritom, bár még ennél is jobban szerettem a paradicsomleves-mákostészta kettőst. Ha tehettem volna, minden nap ezt eszem.

Hogyan változott az ízlése az életkorával?

A menzai paradicsomlevesért érzett egykori rajongásomat már nem annyira értem, de például a mákos tésztát most is szeretem. Nagyon sok új ízt ismertem, szerettem meg azóta, ami persze szakmai áldás is, de az életkorral és a folyamatos kóstolással biztos, hogy változik az ember ízlése – jó esetben a minőségi és egészséges ételek irányba.

Teljes cikk

Valóban ezt akarjuk?!

2019. augusztus 08.

Király Nóra

bloggazda

Számos cikk, vélemény jelent meg a napokban, melyek mind egy új, Nyugaton elharapódzó furcsa kezdeményezésről beszélnek. A "születéssztrájkról" és a FÖLD érdekében sztrájkoló nőkről.

Ez az új őrület már régebb óta a köztudatban van, azonban most kapott csak nagyobb lángra. Történt ugyanis, hogy a százezrek által követett és kedvelt brit királyi család és a klíma elit oszlopos tagja Harry herceg és feminista felesége Meghan Markle kijelentették, hogy a környezetvédelem miatt kettőnél több gyermeket nem hajlandóak vállalni. (ez a példa is mutatja, hogy milyen nagy felelőssége van az ismert embereknek). Az ideológiát követő nők kijelentették: ha nem lesznek drasztikus változások, ők nem fognak szülni egy ilyen „pusztuló” világba.

Ennek nyomán szomorúan olvastam a minap egy tanulmányban, hogy tízből kilenc 29 év alatti brit nőnek nincs semmi célja az életben – azaz nem céljuk az sem, hogy édesanyák legyenek – a válaszadók fele pedig úgy gondolja, az életük célja, hogy önmaguknak örömet szerezzenek. Elveszni látszanak olyan célok, vágyak, melyek nélkül nagyon rossz irányba fogunk haladni.

Jelenleg döbbenten állok a jelenség előtt, és öt gyermek édesanyjaként mélységesen szomorú és felháborodott is vagyok.

Biztosan ezt akarjuk?

Teljes cikk