haza” címkéhez tartozó cikkek
Találatok száma: 2

Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag

2018. március 15.

Hernády Zsolt

történész

Így szólította meg a 170 évvel ezelőtti borongós, esős nap egyik főszereplője, Petőfi Sándor az évet, mely azóta egyik legfontosabb történelmi évfordulónkká vált.

A politikai és társadalmi elemzések mögött sokkal izgalmasabb maga az ember. És ha már magyar ember, akkor természetesen a forradalmat is magyarosítja kicsit. Ennek egyik eszköze az étkezés, ami bizony közel áll a magyar emberhez. Így aztán természetes, hogy az egész forradalmi felvonulás 15-én reggel egy kávéházból indult az egyetemre, majd a nyomdába. És az étkezés oly fontos a forradalmároknak, hogy ebédre mindenki hazament. Hölgyeim és Uraim! Majd délután újra találkozunk, most jó étvágyat! A pesti konzervatívok fellélegezhettek, úgysem verődnek újra össze ennyien. Igazuk lett, de nem úgy, ahogy ők gondolták. Még többen gyűltek össze délután a Nemzeti Múzeum előtt, hogy aztán a pesti városházára, majd Budára induljanak a Helytartótanácshoz és Táncsicsért a Várba.

 

A másik magyarosító eszköz, hogy természetesen nem maradhatott ki a szerelem és a család a magyar forradalomból. A pozsonyi reformellenzék vezetőiért, Batthyány grófért és Kossuthért, akiket ezekben a pillanatokban a bécsi nép ünnepel, feleségeik és gyermekeik izgulhattak a távolból. A pesti forradalmároknak azonban közvetlen közelben van kedvesük. Petőfi már két napja megírta a Nemzeti dalt, míg felesége, Szendrey Júlia sem tétlenkedett, nemzeti színű kokárdát és főkötőt varrt. És arra is van ideje a költőnek, hogy napközben hazaugorjon, és így pontosan 9 hónappal később, december 15-én megszülethetett Petőfi Zoltánka.

Teljes cikk

Ahogy egymással bánunk, az a hazánk!

2018. október 07.

Király Nóra

bloggazda

Ahogy egymással bánunk, az a hazánk! – olvasható a felirat egy pilisi menedékház zászlótartó rúdján, a hegység egyik magaslatának, a Kő-hegynek lapos fennsíkján.

A rövidke mondat tömören fejezi ki azt, hogy mitől lesz egy ország szerethető, hogy mi az a láthatatlan kapocs, amely összeköti egy jól működő közösség, egy felívelő nemzet egyes tagjait. Ez pedig nem más, mint az egymás iránti tisztelet.

Tisztelet nélkül nincs megértés, nem lehet összhang, a köz-érzetünk minősége rosszabb és sokkalta nehezebben jutunk előre közösen kitűzött céljaink felé.

Mondják, a tiszteletet ki kell érdemelni, én vitatkoznék ezzel, szerintem ugyanis a tisztelet minden embertársunknak jár. Különösen így van ez a korban, élettapasztalatban előttünk járók, nemzetünk idősödő tagjai kapcsán, akikben nem pusztán a megélt időt – bár ez sem kis dolog! – tiszteljük, de önnön létezésünket és az elődökkel való összekapcsolás ajándékát is köszönjük nekik.

A tisztelet formáit gyakorolnunk kell nap mint nap, és tovább kell adni a következő generációknak is annak gesztusait, a családban, az iskolában, a közbeszéd minden színterén képviselve az egymás iránti megbecsülés fontosságát és annak hétköznapi megnyilvánulási formáit.

Teljes cikk