Sminkelni is elfelejtetünk lassan, és a magas sarkúban járástól is elszokott a lábunk. Van, hogy délben eszmélünk rá, hogy még hálóingben vagyunk és hogy reggeli kávénk is ott hűlt ki a konyhapulton. Mi tagadás, zúg már a fejünk a három műszaktól és attól, hogy éjszakába nyúlóan dolgozunk: ellátjuk a családot, segítjük a gyerekek tanulását és közben megpróbálunk a távolból helyt állni munkahelyeinken. Most végre megtapasztalhattuk, hogy milyen remek dolog a home office, csak éppen 1-2-3-4-5 gyerek mellett, napközben nehezen megvalósítható. Egy biztos, a megosztott figyelem, az egyszerre több fronton való helytállás terén hihetetlen tapasztalatokat szereztünk a karantén alatt.

Kevesen tudják, de az internet gyökerei az 1960-as évikig nyúlnak vissza, amikor a katonai fejlesztések elkezdtek átszivárogni a civil szférába. Széles tömegek számára azonban csak az 1990-es évek elején közepén kezdett elérhetővé válni a http és a World Wide Web robbanásszerű megjelenésével és az internetszolgáltatás elterjedésével. Ekkor már nem csak a postától vártuk a levelet, hanem izgatottan léptünk az e-mail fiókunkba is – amikor internethez jutottunk -, hogy megnézzük, milyen rég nem látott baráttól, családtagtól kaptunk online levelet. Május 18-a az Internet Világnapja Magyarországon, a világ többi részén Az információs társadalom világnapjának részeként egy nappal korábban, május 17-én tartják a világnapot.

Kislányként fantasztikus családban nőttem fel két testvéremmel együtt, ahol édesanyám és édesapám a munkájuk mellett nagy odafigyeléssel és szeretettel neveltek és segítettek minket. A szüleimmel mai napig is nagyon jó kapcsolatban vagyunk, nagyon sokat segítenek nekem az unokák körül, sokat foglalkoznak velük és sok-sok szeretetet adnak nekik. 5 gyermekes édesanyaként azon vagyok, hogy továbbadjam a kislányaimnak és kisfiaimnak azokat a családi értékeket, családi szokásokat, amiket én is kaptam.

Aki szorult már kórházi ápolásra, jól tudja, milyen fontos nemcsak az ott gyógyító orvosok, de a betegekkel folyamatos személyes kapcsolatban álló ápolószemélyzet munkája is. Sokszor egy bíztató szó, egy mosoly is életmentő lehet.

Május 12-e az Ápolók Nemzetközi Napja, melynek alkalmából egy budapesti kórház COVID osztályán dolgozó, középsúlyos koronavírus fertőzötteket ápoló, munkáját valódi hivatásként végző háromgyermekes diplomás ápolóval, beszélgettünk.

Amikor kezded sejteni, hogy valami történt, amikor hónapról hónapra szembesülsz azzal, hogy benned növekszik, amikor feszít a melled, amikor hónapokig szendvedsz az állandósult rosszullét miatt, amikor órákig vajúdsz, majd a szülőágyon olyan szenvedést élsz át, amit egy férfi elképzelni se tud, már akkor tudod, hogy megéri.

Amikor először megpillantod, majd a kezedbe veszed azt a csöppséget, akit 9 hónapig a szíved alatt hordtál és utána hónapokig, vagy van aki évekig a testéből táplálja és növesztgeti egyre nagyobb és nagyobbra, akkor már el se tudnád képzelni nélküle az életedet.

Nem telhet el úgy nap, hogy a családommal ne mozduljunk ki a természetbe. Legyen szó egy nagy sétáról, vagy egy közös biciklitúráról esetleg egy pulzust emelő futásról. Imádunk a szabadban lenni, ez nem csak testi, de lelki feltöltődést is biztosít számunkra.

Egyre nagyobb a személyes felelősségünk mind a saját és családunk egészsége, mind a környezetünk értékeinek megóvása tekintetében. Éppen ezért, küldetésemnek tartom a Föld megóvását is. 1970. április 22-én 20 millió amerikai emelte fel szavát a természetért, mely oly erővel bírt, hogy 1990-re már világmozgalommá vált. Magyarországon ekkor megalapították a Föld Napja Alapítványt.

Bár idén a fiúk, férfiak nem látogathatják, nem locsolhatják meg a nőnemű rokonokat, de meglocsolhatják a velük egy háztartásban élő hölgyeket és akár vicces versikékkel telefonon, vagy vicces képeslapokkal e-mailen lephetik meg a többieket.

Mert olyankor nincs rendben a lakás, porosak maradnak a bútorok, nem kapnak vizet a növények, koszos edényekkel teli a konyha, morzsás a konyhaasztal, kidől a szennyes a kosárból, vagy benn marad a mosott ruha a gépben. Magától nem sétál haza a vacsorához való alapanyag és persze, ha mégis lenne miből, magát nem főzi meg a vacsora. Nem mér lázat a női kéz, nem ápol, nem fertőtlenít, gyógyít sebet, nem kísér ide-oda, nem sétáltat kutyát, nem kapálja fel a kertet, más helyett nem intéz ügyet.

Aki ismer, tudja, hogy a rendszeres sport, mozgás az egész családunk életének egyik alap pillére, mindennapjaink része. Békeidőkben rendszeresen járunk edzőterembe, spinningre, crossfitre, futni, biciklizni, közösségi sporteseményekre. A gyerekek már a hasamban hozzászoktak ehhez és mindez folytatódott a születésük után szinte azonnal. Régebben is volt, hogy időhiány vagy logisztika, ünnepek miatt a lakásban vagy a kertünkben kényszerültünk edzeni, de a mostani járványügyi helyzet miatti karantén egy teljesen új helyzetet teremtett számunkra. Mint annyi minden mást, a napi sportot is szűk keretek között kell megszerveznünk. Két hét alatt sikerült alkalmazkodnunk és lehetőségek tárháza került a látókörünkbe.

Ma már a pedagógusok mellett anyukák és apukák látják el a tanítói-oktatói feladatokat, nagyobb távolságot kell tartanunk egymástól és szeretteinktől, az életünk csak a járvány adta helyzetről szól és aggódunk, mi fog velünk és a családunkkal történni.