Fehér-Kaplár Attila
Fehér-Kaplár Attila

pedagógus

A gyerekek motiválása a tanár szemén keresztül

A több mint 30 éves pedagógus pályafutásom során számtalanszor megállapítottam, hogy a diákoknál az áhított cél elérésében- legyen az egy jó osztályzat, egy sikeres felvételi, egy megszerzett nyelvvizsga - hatalmas szerepe van a motivációnak, ami nem minden gyermekben jelentkezik egyenlő erővel, ám ha igen, az akár nagy kihívások legyőzését is elősegítheti.


Sokszor tapasztaltam azt, hogy egy kicsit gyengébb képességű diák összességében jobb eredményt ér el a jobb képességű társánál azzal, hogy motiváltabb, ezáltal szorgalmasabb is. Több neves sportoló, zenész, is elmondta, hogy a sikerének a kulcsa 30% tehetség és 70% szorgalom. Illetve fordítva is igaz a tétel. Számos zseniális elme tűnt el a süllyesztőben azáltal, hogy nem volt meg benne a szükséges motiváció

Na, de hogyan motiváljunk?

Természetesen minden szülő olyan gyereket szeretne, aki kellően motivált a tanulásban, így eltökélt a céljai megvalósításában, de valljuk be, ilyen ritkán fordul elő. Nem is csoda. A XXI. században született gyerekek ebben a felgyorsult világban rengeteg olyan impulzust kapnak a zsebükben lapuló mini számítógép közvetítésével, amelyek sokkal látványosabbak, izgalmasabbak, mint a tankönyvekben szereplő ismeretek. Az a fajta közvetlen motiváció, hogy "ülj le az asztalodhoz és tanulj, különben nem viszed semmire az életben” ritkán szokott eredményre vezetni. Sokkal inkább elérjük a céljainkat, ha mindezt közvetett módon tesszük, cselhez folyamodunk, vagy az intelmeinket „ostyában adjuk be”.

Az a bizonyos személyes példa – de ne legyen direkt a minta

Nemrég egy utánpótlás játékosokkal foglalkozó vízilabda edzőt megkérdeztek, hogy miképp motiválja a serdülő játékosait? Nevetve azt válaszolta: sehogy. Ezek a gyerekek minden nap olyan többszörös olimpiai bajnokok mellett úsznak a szomszédos pályán, akiknek a neve arany betűvel van felvésve a margitszigeti uszoda márvány táblájára.

Minden gyerek érdeklődve figyeli a szüleit már kisgyermek korától kezdve, először csak ellesi a mozdulatait, majd később példaképként tekint rájuk. Legutóbbi diplomám megszerzésekor a lányom felső tagozatos, a fiam gimnazista volt. Amikor tanultam a vizsgákra vagy szerkesztettem a szakdolgozatomat, akkor egyrészt nem vonultam külön szobába, másrészt egyszer se mondtam azt, hogy gyertek ide, nézzétek, hogy mit csinál apa! Maguktól jöttek oda és kérdezték, hogy miért fontos nekem közel 50 évesen újra egyetemre járnom. Megértették és az ilyen fajta motiváció más családoknál is működik, ahol a gyerek a szülői példán felbuzdulva kezd el szakmát, nyelvet, zenét tanulni.

Motiválás matekórán – számoljunk az élettel

A matematikát az emberek többsége azért nem szerette, mert egyrészt sok nehézséget okozott a megértése, másrészt nem látta értelmét az órákon megtanultaknak. Sokszor felhangzik a kérdés: Hol fogom én ezt felhasználni a későbbi életemben, vagy a munkám során? És valóban a matek oktatásának a legfontosabb része nem a képletek, definíciók bemagolása, hanem a logikus és a problémamegoldó gondolkodás fejlesztése. Amikor a tanítványaim meghallják, hogy lineáris és nem lineáris függvényeket fogunk jellemezni, akkor bizony az arcukra van írva a nem túl pozitív véleményük a témát illetően. De ha látják a teljes utat, hogy ez hová fog vezetni, a későbbi életút során esetleg milyen helyzetekben tudják majd azt a gyakorlatban használni, akkor megértik, hogy bizony ők is fognak majd gazdasági folyamatokat jellemezni. Éppen ezért legutóbb diákjaimnak azt adtam feladatul, hogy alapítsanak egy képzeletbeli vállalkozást és szemléltessék egy grafikonon a cég nyereségének alakulását. Ez alapján már jobban megértettek olyan elvont matematikai fogalmakat, mint a szélsőérték, zérushely, monotonitás. Az első ilyen elkészült prezentáció, ahol a diákom az általa 2040-ben alapított borászatát és az ebben az üzemben dolgozó munkások létszámának alakulását mutatta be, olyan motivációs hatással volt az osztályra, hogy másnap már jobbnál jobb ötletek születtek. Megalakították Bori pékségét, András panzióját, Réka fodrászatát, és még sorolhatnám.

Motiválás online

A tavaszi digitális oktatásban fizikailag eltávolodtunk a diákjainktól. Nem tudtam minden nap benézni az osztályomba, nem volt lehetőségem kötetlenül beszélgetni a tanítványaimmal a folyosón vagy az udvaron. Mivel digitális oktatásra ilyen széles körben még soha nem került sor Magyarországon, ezért is volt különösen nehéz ez az időszak diákoknak, szülőknek és tanároknak egyaránt. Ekkor a pozitív motiváció különösen fontos volt. A szülői, tanári dicséret, bátorítás, a folyamatos pozitív megerősítés sokakat átlendített az esetleges holtpontokon.

Ez pedig különösen fontos a jelenlegi helyzetben, amikor a gyerekek (is) azt élik meg, hogy az ismert keretek széthullanak és nehéz saját magukban fellelni azokat az erőforrásokat, amelyek a változó körülményekhez való alkalmazkodást segíti. A pozitív megerősítés, a támogató szülői és nevelői magatartás és kommunikáció egy olyan kapaszkodó a gyerekek számára, amely nem csak konkrét tanulási helyzetekben segítheti őket, de a mindennapok során is talán a legerősebb motiváció ahhoz, hogy képesek legyenek előre tekinteni.