A Húsvét csodája, az élet diadala!
Azon a régi Húsvéton megtörtént a csoda: kezemben tarthattam újszülött kistestvéremet, aki a legszebb húsvéti ajándékként érkezett otthonunkba. Mélyen bevésődött emlékezetembe az akkori szent három nap. Nagypénteken a csodálkozás, hogy lehet ez a sötét, szomorú nap másoknak ugyanolyan, mint a többi. Nem értettem, miért ülünk az iskolapadban, miért dolgozik apukám, mikor erre az időszakra készülünk hetek óta a templomban, hittan órán és odahaza. Mintha párhuzamos valóságokban élnénk. És még a kishúgomtól is el kellett szakadjak, hogy ott üljek az iskolában, mintha mi se történt volna…
Aztán eljött Nagyszombat. Sonkaillat a lakásban, készül a holnapi reggelihez, én a tormasalátával bajlódok, apukám kiveszi kezemből a reszelőt és segít. A fél szemem mindig a babán, anya szoptatja és este csak hármasban megyünk a feltámadási körmenetre: apa, öcsi és én. Büszkén lépek be a templomba, hisz kishúgom született, legszívesebben odakiáltanám mindenkinek, hogy igazán fontos ember lettem: egy kisbaba nővérkéje! Miközben ez jár a fejemben, alig várom a másnapot, hogy végre múljon a fojtott szomorúság és kirobbanhasson a feltámadás, az élet öröme!
Húsvét vasárnapján elérkezik ez is: izgatott tojáskeresgélés, feltámadási mise, ünnepi ebéd, az élet diadala. A kisbaba pedig ott szuszog a nagy zsivajban, az ünnepről mit sem sejtve, de bennünk újraértelmezve azt – hisz anya is megszenvedte a szülést, de lám, itt van a kis cseppség, akinek léte feledtette a fájdalmat, a szenvedést. A szenvedést, aminek értelemet találni csakis akkor lehet, ha felfele, a keresztfára és aztán az üres sír felé emeljük a tekintetünket.
Aztán eljött Húsvét hétfő, a locsolkodás, amit annyira kínosnak éreztem, hogy inkább elbújtam az érkező osztálytársak elől, mégis fájt volna, ha nem szólal meg a csengő, pláne ezen az ünnepen, mikor büszkén mutogathattam a mi csöppnyi kisbabánkat…
A gyerekkori húsvétok történései - s e több mint harminc évvel ezelőtti ünnepé különösképp – mélyen beivódtak emlékezetembe. Kamasz voltam, mikor ráeszméltem, hogy sok ember számára ez az egész semmit nem jelent, legfeljebb a sonkaevést. Az első sokk akkor ért, mikor Nagypénteken buliba hívtak. Bárki el tudja képzelni azt, hogy Szenteste buliba menjen? Én ugyanígy tartottam (és tartom) elképzelhetetlennek ugyanezt Nagypénteken. Pár évvel később öcsémnek szervezett az egyesülete edzőtábort Húsvét idejére – felfoghatatlan! Ezért is volt hatalmas öröm, hogy tavaly, az ünnep elértéktelenedésének megállítására Nagypéntek végre munkaszüneti nap lett. Ahogy a törvény egyik előkészítője fogalmazott: „Ennek a napnak az az üzenete, hogy áldozat nélkül nincs ünnep, halál nélkül nincs feltámadás, Nagypéntek nélkül nincs Húsvét”.
Ma újra különös jelentősége van Húsvét üzenetének. A kislány, aki azon a régi ünnepen ott pihegett közöttünk most maga készül életet adni első babájának, aki Nagypéntek délutánján kezdett kopogtatni odabent. A testvérem most szenved, de a keresztfára tekintve értelmet nyer mindez és 31 évvel a kishúgom születése után, most kezemben tarthatom az ő kisbabáját.
A Húsvét csodája, az élet diadala!
