A költészet maga a szépség, a romantika, a szerelem, a hazaszeretet - ezekért érdemes élni

"A vers az ember legtöményebb megnyilvánulása, leganyagtalanabb röpülése, legforróbb vallomása a létről. A legszentebb játék. A kifejezhetetlen körbetáncolása, megidézése, ritka szertartás, míves fohász. Valami, ami születésének pillanatában a halhatatlanságra tart igényt." - Latinovics Zoltán a színészóriás így öntötte szavakba, a szavakba alig önthetőt a költészet elemi erejéről és legfőbb lényegéről.

---

59 évvel ezelőtt ünnepelte először az irodalombarát olvasóközönség a költészet napját április 11-én. Az ünnep eredete már közel hat évtizedre nyúlik vissza.  Kezdetben a munkásmozgalmi líra népszerűsítésére, ennek neves képviselője, a munkásköltőként kanonizált József Attila születésnapját szemelték erre ki. Kevesen tudják, hogy április 11-én született Márai Sándor is, az ő személye és munkássága és születésnapja is lehetne a költészet napja, de mi most maradjunk a hagyomány szerint József Attilánál.

József Attila születésének 59. évfordulóján, 1964. április 10-11-én kétnapos rendezvénysorozattal vezették be a költészet napját. Az 1970-es évektől megrendezésre kerülő színvonalas programok és előadássorozatok sajátságos arculatot kölcsönöznek e napnak. Mára sajnos a nőnap és május elseje mellett a költészet napját őt is utolérte az ellaposodás és kezdi felőrölni a közösségi médiából áradó kommerszitás. Látva a közösségi felületek üzenőfalait ilyenkor mindenki azt "láttatja", hogy mennyire szereti a költészetet...

Pedig ez az ünnep jobb és szebb sorsot érdemel! Talán új köntösében - a rengeteg igényes tartalomnak köszönhetően, amikor színészek, színházak, irodalomkedvelők a maguk intellektuális és szerény módján valóban jelzik felénk, hogy a költészetre ugyanúgy szükség van, mint minden más művészetre, és nem csak az ünnepnapján, hanem a hétköznapokban is. "Az ember azért ír verset, mert a szó szoros értelmében sürgős szüksége van reá. Fölidézi a tárgyak lelkét, s ez annak sikerül, akinek varázsereje van. A költő tehát táltos, vajákos, bűbájos – írja egy vers megszületéséről maga József Attila.

A költészet napjához kapcsolódóan tavaly indultal el az UPódium estjei, melyeken közelebb kerülhetünk a művészekhez, és az est improvizációin nézőként egyedi élményt kaphatunk. Mert mi lehet jobb annál, ha könnyed, beszélgetős formában, színpadi és zenés produkciókkal kiegészülve találkozhatunk népszerű, neves alkotókkal - írók és más művészeti ágak képviselőivel - s ők beengedik a nézőket privát alkotói világukba, a dalok, színpadi művek, versek és regények megszületéséhez. 

A költészet napjára való ráhangolódásként akár játékos feladatokkal is próbára tehetjük magunkat, József Attilával kapcsolatos irodalmi tájékozottságunkat. Büszkék lehetünk arra, hogy költészetünk számos felülmúlhatatlan és megismételhetetlen versben bővelkedik, annyira gazdag versanyaga, hogy rengeteg nagyszerű költő sokféle stílusirányzatát magába foglalja.

Mi mozgatja a költőt és írót? A hivatástudat. A líra ünnepén olvassunk hát hazáról, hazaszeretetről, az egyén és a nemzet szabadság utáni vágyáról,  szerelemről, mert a költészet varázsa bennünket is gazdagít, fantáziavilágunkat kibontja, személyiségünket formálja, érzékenyebbé és magabiztosabbá tesz.

A költészet napján József Attila sorai ma is örökérvényűek, hiszen mindenkinek szüksége van lelki "üzemenyagra", ami átsegít és átlendít az érzelmi viharokon és az élet nehézségein:
 
„Tenyeremre tettem a lelkem:
Nézd meg, milyen szép százlátó üveg!
De Ő gyémántokat szedett elő,
Mert Ő az embert sose érti meg.”