Kassai Etelka
Kassai Etelka meseíró, író

„A Ringatón olyan pillanatok születhetnek, amilyenek otthon nem” - Interjú Gróh Ilona zenepedagógussal a Ringató alapítójával, vezetőjével

Amikor meghalljuk azt a szót, hogy ringatás, szinte mindannyiunknak saját édesanyánk jut eszébe. A ringatás a kezdetekről szól, érzelmi bölcsőnkről. Tiszta érzésekről, egymásba feledkezésről, játékról és nevetésről, közös dallamokról. Olyan kötődésről, olyan szeretetkapcsolódásról, ami egy életen át tart, ami megvéd minket akkor is, ha nehézségekkel kell szembenéznünk.


Ezt a meghitt, az anya-gyermekek közötti kapcsolódást, az érzelmek átadását, megélését segíti az ének-zene művészeti eszközeivel és erejével a Ringató is. A Ringatót több mint harminc évvel ezelőtt indította el Gróh Ilona zenepedagógus. Az első Ringató foglalkozáson csupán néhány anyuka vett részt. Ma már valóságos mozgalommá fejlődött határon innen és határon túl. 

A Ringató alapítójával, vezetőjével, a foglalkozások módszertanának kidolgozójával, Gróh Ilona zenepedagógussal beszélgettünk.

 Mesélnél a kezdetekről? 

Nagyon hosszú időre nyúlnak vissza a kezdetek. Eredetileg énektanár vagyok, valamint karvezető. Pécsett végeztem és a diploma megszerzése után kerültem kapcsolatba a kisgyermekkori zenei neveléssel. Akkoriban azt a feladatot kaptam, hogy leendő óvónőket tanítsak Szekszárdon, a Tanítóképző Főiskolán. Abban az időben találkoztam Forrai Katalinnal, Kodály Zoltán tanítványával. Tőle tanulhattam a kisgyermekkori zenei nevelés módszertanát. Nagyon sok előadásán részt vettem, a Csobánc Utcai Zeneóvodában pedig megtekinthettem foglalkozásait is. A lehető legtisztább forrásból tanulhattam az óvodai, valamint a bölcsődei zenei nevelést is. Óriási ajándék az élettől, hogy nem csak a tanítványa lehettem, de később munkatársa is Forrai Katalinnak. Több, mint húsz évig dolgoztunk együtt. Nagyon sok olyan feladatot bízott rám, amit idős kora miatt már nem tudott, vagy nem akart vállalni.  Számomra óriási megtiszteltetés volt, amikor helyette mehettem el előadásokat, órákat, tanfolyamokat tartani.

Forrai Katalint, Kodály Zoltán tanítványát, a szakmán belül mindenki ismeri. Fantasztikus nagysága volt ő a magyar zenepedagógiának, és a kisgyermekkori zenei nevelésnek nemzetközi szinten is elismert professzorasszonya. Említést érdemel, hogy nem csak több nyelven beszélt, de több nyelven tanított is. Számos alkalommal megfordult Japánban, az Egyesült Államokban, Ausztráliában és Európa szinte valamennyi országában. Nagyon sok történetem, sok szép emlékem van róla. 

Hogyan jött a Ringató gondolata? 

Amikor leendő óvónőket tanítottam, éreztem, úgy lenne tisztességes a dolog, ha nemcsak az alap szakirodalomból, nemcsak könyvekből tanítanám őket. Számomra fontos volt, hogy a gyakorlatban is átadhassam nekik a tudást. Így azt kértem ott Szekszárdon, engedjenek be a gyakorló óvodába, hogy óvodásokkal is foglalkozhassak. Pontosan Forrai Katalin mintájára, mert ő is zeneóvodás foglalkozásokat tartott Budapesten a Csobánc utcában, - több mint 40 évig.

Azt gondoltam, majd úgy tudom jól tanítani a főiskolás hallgatókat, ha én magam gyakorlom is mindazt, amit aztán nekik tudniuk kell majd. Így kezdtem óvodásokkal foglalkozni. Utána jött a gondolat, hogy ez jó,  de mi van az óvoda előtt? Mert ha a kodályi elvekre gondolunk, akkor adott a felvetés. Kodály rendkívül szellemesen írt ebben a témában sokszor. Szerinte a nevelés nagyon korán, jóval az óvodai nevelés előtt kezdődik. Már a születés előtt, már az édesanya születése előtt. Így került képbe a család.

Erről már többször is meséltem, de mivel valóban így történt, nem maradhat ki a cikkből a történet, ahogy megszületett az első Ringató foglalkozás.

Amikor Szekszárdon zeneóvodában gyerekekkel foglalkoztam, egyszer csak odajött hozzám egy anyuka, hogy nem csak az óvodás, de a kisebb gyermekét is szeretné foglakozásokra hordani. A kicsi akkor egy, másfél év körüli lehetett. Azt mondtam neki, hogy az óvodai foglalkozáson nem vehet részt ugyan, de majd valami máson igen. Ez a más lett a Ringató. Mivel akkor már bölcsődei módszertant tanítottam Budapesten, ismertem ennek az életkornak a sajátosságait. Tudtam, hogy az óvoda előtti zenei nevelés mit jelent. Mi az, ami zenei nevelés címszó alatt a bölcsődéseknek nyújtható, azt is, hogyan. Azt gondoltam, próbáljuk meg, jöjjünk össze néhány anyukával. Megmutatom, mit hogyan lehet. Mindez 1991-ben történt. Nagyon más világot éltünk még. Én az órarendi óráim között egy-egy lyukasórán gyorsan átszaladtam a szomszédos épületbe, ahol helyet kaptunk. Ott beszéltem és énekeltem az anyukáknak, az anyukákkal. 

Az anyukák hozták magukkal a gyerekeket is. Gyesen lévő anyukákról volt szó, nem is tudták volna máshol hagyni a kicsiket. Jöttek együtt hetente egyszer. Az első héten, az első foglalkozáson voltunk öten, hatan. A következő héten kétszer annyian. Rövid időn belül negyvenen, nem fértünk el a teremben. 

Én magam csak csodálkoztam, mit indítottam el. Mi történik itt? Nem volt semmilyen tervem ezzel, nem akartam megváltani a világot. Mégis, pillanatok alatt óriási híre lett, szinte mozgalommá fejlődött. 

Azt gondolhatnánk, hogy az édesanyák otthon ösztönösen énekelnek, mondókáznak, duruzsolnak a gyerekeiknek, ez valóban így van? 

Ez valóban ösztönös dolog. A legtöbb anyuka duruzsol, ahogy eszébe jut, beszél a gyerekhez. Valami édes – lágy szeretetnyelven, ami se nem beszéd, se  nem ének. Dallamokkal szólítja meg kicsinyét. Rigmusokat dünnyög. Ez ösztönösösen fakad az édesanyákból, de nem mindenkiből. Akad olyan, akinek ez nem természetes. Főleg mostanában sokkal több a görcsösen igyekvő anyuka, akinek jól jön a segítség. Mert ezen lehet segíteni, ezeket a feszültségeket szépen lehet oldani. 

Meg tudnád fogalmazni, mitől más a Ringató, mint a többi gyermekfoglalkozás? Mitől több az, ha közösségben énekelünk, mint amikor otthon énekel az anyuka? 

Mind a kettő jó és mind a kettő fontos, de mindkettő más. Azt gondolom, hogy az otthoni éneklés egy nagyon intim és nagyon bensőséges helyzet. A közösségi ugyanazzal a tartalommal rendelkezik, mint ami otthon születik, de a közösség egyféle erőt is ad mellé. Az anyukák a közösség miatt is jönnek. Nem azért, hogy majd a Ringatón megtanulnak néhány dalt, meg ölbéli játékot, mondókákat, dajkarímeket. Eredetileg ez volt a célom: értékes tartalmat szerettem volna átadni, az érzelmek kifejezését megmutatni művészeti eszközökkel. Ők meg azért (is) jöttek, mert jól érezték magukat. A hangulat miatt, amit igyekeztünk, igyekszünk közösen megteremteni. Mert itt mindig fontos, hogy ezt közösen teremtsük meg. A Ringató nem műsor, hanem egy közösségi helyzet. Jöttek azért is, mert találkozhattak hasonló élethelyzetben levő anyukákkal. Barátságok szövődtek, beszélgetni, sétálni tudtak utána. Azt élték meg, hogy nincsenek egyedül. Nincsenek magukra utalva. 

A közösségi éneklés erőt ad. Ott olyan pillanatok születhetnek, amilyenek otthon nem. Elég, ha csak arra a felemelő eseményre gondolok, mint ami a közelmúltban zajlott, amikor 400-an énekeltünk egyszerre az „Ó ha cinke volnék” dalt a Millenárison, az Anyák Napi Ringatón. Nagyon sok minden előbújik ám ilyenkor a lélek zugaiból. Sokan énekelték könnyes szemmel a sort: „Édesanyám nélkül mindig sírdogálnék”.

Nem kell azonban 400 ember ahhoz, hogy a közösségi éneklés ereje megmutatkozzon. Elég ahhoz 4 ember is vagy 14. 

Amikor körben ülünk az édesanyákkal, egymásra néznek, egymásra nevetnek. Egymás gyermekére mosolyognak. Nincs kritika, nem méregetik egymást, nincs verseny. A gyerekek meg édesek, viccesek, kedvesek, megindítóak. Egymásra kukucskálnak, az édesanyjuk karjaiból ismerkednek a világgal. A legbiztonságosabb térből, ami számukra létezik. 

Ám nem csak a gyerekek számára biztonságos a tér. Az anyukák számára is. Nincsenek elszigetelve sorstársaiktól. Rálátnak egymás életére, nagyon sokszor megnyílnak előttünk, egymás előtt is. Ahányféle érzelmi rezdülés van a lelkünkben, annyi minden jelenhet meg. Sokféle érzés szabadul fel egy ilyen térben. Öröm is, bánat is. Itt mi tényleg sírunk-nevetünk.

A közösség gyógyító erővel bír. Ezt pedig elő tudjuk segíteni olyan zenei tartalommal, ami oda hat, ahol arra szükség van. Olyan eszközökkel dolgozunk, illetve maga a módszertan is olyan, ami a megfelelő területet célozza a művészet segítségével. Ezek az eszközök a tudatalattira hatnak, de mi természetesen tudatosan használjuk azokat.  

Ám az biztos, hogy a Ringató sikerének az egyik titka, az az érzelmileg biztonságos, megtartó, támogató terep, amibe az anyukák bele tudnak kapaszkodni.   

Nagyon friss élményt dédelgetek magamban: az Anyák Napi Ringatón odajött hozzám egy anyuka, akinek már 13 éves a kislánya. Kinőtt már a Ringatóból, de nem bírták ki, hogy ne jöjjenek el, mert annyira meghatározó volt az az időszak számukra. Más arról mesélt, hogy a 10 éves gyermekével máig azokkal a dalokkal alszanak el, amit itt tanultak. 

Hogyan erősíti az anya-gyermek kapcsolatot az ének? 

Erős érzelmi  kapcsolat alakul ki a játszó felnőtt és kisgyermek között. Ezt a kapcsolatot pedig ezekkel az eszközökkel a legegyszerűbb megteremteni. A rigmusokkal, a lüktetéssel, a dallamokkal. Nem utolsósorban az érintéssel, az öleléssel. Azzal, ahogy az anya a gyermekére figyel. A szemébe néz. Hozzá, neki énekel, őt öleli. Őt simogatja, csiklandozza. Őt puszilja. Át tudja adni az érzelmeit, el tudja mondani, hogy gyermeke a legfontosabb a világon. Ezek a helyzetek nagyon sok mindenen átsegítik a gyerekeket és felnőtteket is. A gyerekek egy életen át hordozzák magukban ezeket az élményeket. Emlékeznek is rájuk. Nem arra, ami most történik velük egy-két éves korukban, hanem később köszön vissza egy-egy dal. Olyankor a lélek előbb felismeri azt, mint a fül: „Ezt a dalt még az édesanyám énekelte nekem”. 

Hatalmas öröm számomra, hogy mindig küld az élet olyanokat, akik szívvel-lélekkel mellénk állnak. Jönnek olyan munkatársak, segítők, akik rövid vagy hosszabb ideig, de velünk együtt tudnak tenni a közös célokért. Ahogy Andrejkovics Katalin kolléganőm is, aki hihetetlen munkabírással és alázattal dolgozik a családokért, a Ringatóval velünk.

Vagy szívből említem a FICSAK-kal való kapcsolódást is, az összes közös munkát. Hiszen a FICSAK megszámlálhatatlanul sok területen dolgozik a családokért. Mi pedig a programunkkal, a művészet eszközeivel tudjuk támogatni ezeket az erőfeszítéseket. Egy hónapja közösen hoztunk létre egy nagyszabású szabadtéri megmozdulást (flashmobot) is. Akkor a közelünkben zajló háború kapcsán üzentük közösen: „Segítsük egymást az éneklés erejével”. 

Május 7-én, szombaton délelőtt 9.30.kor is lesz egy közös programunk: "Mert együtt énekelni jó" címmel Ringató foglalkozás lesz vetítéssel és könyvbemutatóval, a Ficsak Józsefvárosi Alapítvány szervezésében. Az esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Helyszín: A Grund közösségi tér, Budapest, Nagytemplom utca 30.

Én tényleg azt remélem, hogy a munkánkkal valamit hozzá tudunk tenni és adni tudunk a világnak.

Ebben a reményben erősít meg az is, hogy tavaly ősszel a Magyar Örökség-díjjal ismerték el a munkámat. Ám ez a díj nem az enyém, nemcsak az enyém, hanem a több, mint 150 Ringató foglalkozásvezetőé és mindenkié, akikkel együtt dolgoztam, dolgozom a Ringatóért. 

Egyszer egy volt kolléganőm azt mondta: „Az a jó a Ringatóban, hogy nem árt neki a világ.” 

Ebben tiszta szívvel hiszek. Történjen velünk, mellettünk, körülöttünk bármi.