oktatásszervező
Attól még gyerek egy gyermek, ha sok a különórája? Terheljük, vagy ne terheljük?
Megkezdődött az iskola, és ezzel nem csak az órákon való részvétel, hanem a délutáni elfoglaltságok kiválasztása is. Szeptember első heteiben el kellett dönteni, hogy mikor, milyen iskolai szakkörre, illetve iskolán kívüli különórára, edzésre járjon a gyermek. Mi legyen a sport és a különórák aránya, minden napra kerüljön-e valami, vagy legyenek „szabad” délutánjai is? Mennyire dönthet ebben szabadon a gyerek, a szülő, illetve mennyire befolyásolják a döntést a társadalmi vagy iskolai elvárások?
Mint mindenben, idővel ebben is rengeteget változott a hozzáállás. Emlékszem, mikor 25 éve a legnagyobb fiam kezdte az általános iskolát, alig telt el pár hét és elkapott a tanárnője, hogy hogy gondolom, hogy a gyerek minden este jár valamilyen edzésre. Heti háromszor úszott és kétszer teniszezett, változatos volt, és imádta. De nem ez a lényeg, hanem az, hogy olyan egésznapos iskolába járt, ahol 3. osztályos korukig nem volt lecke. Így mondtam a tanárnőnek, hogy amíg a fiam úgy jön haza az edzésről, hogy lemehet-e még biciklizni, nem hiszem, hogy túl lenne terhelve. Persze mikor bejöttek harmadiktól a leckék, az edzéseit is csökkentettük.
Ma meg már sok szülőnek és tanárnak természetes, ha a gyerekeknek minden napra jut valamilyen délutáni „kötelező” elfoglaltság. Mintha valami licit tárgyát képezné, hogy kinek a gyereke elfoglaltabb, kié tanul régebben és magasabb óraszámban nyelvet vagy sportol, stb.
Mindig érdekel a szülők véleménye, ezért csoportomban indítottam egy szavazást erről. Statisztikának nem nevezném, de azért látszik, hogy a többség a vegyes elfoglaltságot támogatja, vagyis sport és tanulós szakkör kombinációját.
Egy szülőnek kellőképpen ismernie kell a saját gyerekét. A külön órák, plusz elfoglaltságok kiválasztásánál ez különösen fontos, hiszen minden gyermek más. Ha egy gyermeknek tanulási nehezítettsége van, és már elsőben is kell otthon gyakorolnia, akkor eszünkbe se jusson, hogy még plusz órákkal, elfoglaltságokkal is terheljük.
Jogos a kérdés, akkor mi alapján döntsük el, hogy melyik korban, mennyire „terheljük le” a gyereket az iskola mellett. A másik kérdés, amit gyakran hallok, mikor engedjünk a gyerek nyomásának, ha egy külön órát abba akar hagyni, vagy ritkább esett, éppen hogy nem akar abbahagyni, pedig azzal már túl lenne terhelve. Menjünk sorban.
A különórák megválasztásánál fontos az életkor, és az is, hogy sportról vagy „tanulós” elfoglaltságról kell döntenünk. Az se mindegy, hogy mikor vannak ezek az órák. Hétvégén vagy hétköznap délutánonként, esetleg az estébe is belenyúlnak? Amíg egy sportnál nem baj, ha estére kerül, ugyanez nem mondható el egy nyelvi óráról.
Kezdjük a sporttal, hiszen elmondhatjuk, hogy erre egész életünkben szükség van. Már óvodás korban el lehet kezdeni, hiszen a kicsik még játéknak tarják ezt is. Ebben a korban a sportág kiválasztása lehet nehezebb, hiszen még nem tudjuk, mi lesz a testhez álló neki. Szerencsére lehet később változtatni.
Később, mikor már tanulnak, kiemelten fontos a mozgás. Nem csak a testnek az agy működésének is jót tesz. Az iskolásoknál arra kell figyelnünk, ha a sport és tanulás mellett maradjon ideje pihenni, „unatkozni” is. Ez a kamaszkornál fokozottan igaz. Nekik a fejlődésükből eredően van szükségük a pihenésre, lazulásra, semmittevésre. Igen, tudom, milyen idegesítő tud lenni, mikor reggel felkel, átmegy a másik szobába, és ott újra lefekszik. De fogadjuk el, hogy erre van szüksége a szervezetének.
A tanulós különórák megválasztásával nehezebb dolgunk van. Általában a nyelv előtérbe kerül, hiszen ez kiemelten fontos. Ma már akár csecsemőkortól is tanulható tanfolyami keretek közt, vagy elkezdhetik óvodás korban is. Arra viszont figyelni kell, hogy ha elér már egy szintet, akkor ne olyan középiskolába akarjuk íratni, ahol alapról kezdik azt a nyelvet. Pont ezzel kapcsolatban kért véleményt tőlem egy anyuka. Azt javasoltam, hogy az ő gyermekének már érdemes a másik nyelvet választania a gimnáziumban.
Bár az idegen nyelvek kiemelt szerepet töltenek be a különórák közt, még rengeteg más tanulmányi terület van, amit akár iskolai szakkörként, akár tanfolyamokon lehet tanulni. Az intézményi szakköröknek megvan az az előnye, hogy általában helyben, az órák után vannak, így nem kell plusz utazással időt tölteni.
A tanuló különórák mennyiségénél vegyük figyelembe, hogy ezek olyanok, mintha több órája lenne a gyereknek. Nem egyszer hallottam már szülőket panaszkodni, hogy szegény gyereknek már heti 28, 32, stb. órája van. Utána meg két perc múlva kiderül, hogy ezen felül még jár 4-5 külön órára. Most akkor ki terheli túl? Ezzel nem azt állítom, hogy az iskolai rendszer nem, de azon mi egyénenként nem tudunk változtatni. Azon viszont igen, hogy ehhez mennyi jöjjön még pluszban.
Itt érkezünk el ahhoz a ponthoz, hogy mennyire a szülő vagy a gyerek döntsön a különórákról, mert van, amikor igenis határozottnak kell lennünk. Mi pont most futottunk bele ebbe. Hetedikre megemelkedtek az óraszámok, és egy nem várt, ajánlott szakkör is bejött a képbe. Nem volt könnyű döntés, hogy egyet le kell adjon a szakkörökből, mert azt is nagyon szerette. Végül észérvekkel sikerült meggyőznöm, így közös döntés lett.
Úgy gondolom, hogy a különórák kiválasztása, akár mennyiség, akár típus tekintetében közös döntés kell legyen. De a mi felelősségünk, hogy ne legyen túlterhelve a gyerekünk, mert az akár már a tanulása, fejlődése rovására is mehet. Fontos viszont, hogy megbeszéljük, és ne csak döntsünk a feje felett, így a békesség és a szeretet töretlen marad.