Amikor kezded sejteni, hogy valami történt, amikor hónapról hónapra szembesülsz azzal, hogy benned növekszik, amikor feszít a melled, amikor hónapokig szendvedsz az állandósult rosszullét miatt, amikor órákig vajúdsz, majd a szülőágyon olyan szenvedést élsz át, amit egy férfi elképzelni se tud, már akkor tudod, hogy megéri.

Amikor először megpillantod, majd a kezedbe veszed azt a csöppséget, akit 9 hónapig a szíved alatt hordtál és utána hónapokig, vagy van aki évekig a testéből táplálja és növesztgeti egyre nagyobb és nagyobbra, akkor már el se tudnád képzelni nélküle az életedet.



És attól a perctől kezdve sose engednéd el. Akkor vagy boldog, amikor magad körül tudhatod őt/őket. A születésnapjukra hetekig készülsz és még nagymama korodban is pontosan emlékszel milyen napra esett az a bizonyos dátum, milyen volt az idő, mit csináltál éppen, amikor érezted, hogy itt az idő.

Ki nem hagynál egyetlen egy iskolai, óvodai ünnepséget, legyen szó egy nyílt óráról, egy táncbemutatóról, egy ballagásról, egy évzáróról, egy 500 kilométerre lévő síversenyről, ahova kikocsizol csak azért, hogy lásd azt a 40 másodperces lesiklást vagy egy olyan iskolás színielőadásról, amiben a te gyereked a só-t játssza és egyetlen egy mondata van a darabban. De végigülöd azt az egy órát a levegőtlen tornateremben izzadva a többi szülőtárssal, tartva a mobiltelefonodat, hogy fel tudd venni azt az egy szem mondatot.

Hiszen ezek az örök emlékek. Amiket sosem fogsz elfelejteni, hiszen azok a kis apróságok cseperednek hihetetlen gyorsasággal kisgyerekké, óvodássá, iskolássá, majd nehezen kezelhető kamasz gyerekké, akiket még nemrég csak te tudtál megnyugtatni, senki más.

Az anyai lelket csak mi, nők ismerjük senki más. Bennünk van meg az az elszakíthatatlan kötelék, ami a köldökzsinór elvágásával sem tudott elszakadni.

Ugyanezt a köteléket érzem a saját édesanyámmal szemben is, akivel nem telik el úgy nap, hogy ne beszélnék. Van, aki ezt a kötődést nevetségesnek tartja, de én büszke vagyok arra, hogy olyan anyukám van, akinek bármit elmondhatok, akihez bármikor mehetek, akire mindig mindenben számíthatok.

Erre próbálom nevelni a saját gyerekeimet is, mert bármi is történik, hiszem, hogy anya csak egy van és az anyai kötelék elszakíthatatlan. Lehet, hogy néha meglazul, néha hosszúra nyúlik vagy akár teljesen elvékonyodik, de örökre megmarad. Nekünk anyáknak éreznünk kell, hogy van időszak, amikor engedni kell. De a gyermek – akárhány éves, akárhol van, akármi történik vele – mindig érezni fogja és éreznie kell azt a feltétel nélküli szeretetet, amit csak egy édesanya tud megadni gyermekének.

Vigyázzunk erre a kötélre! És élvezzünk ki minden pillanatot, amikor még fizikai mivoltukban velünk vannak. Odabújnak, megkérik, hogy hadd aludjanak velünk, szólnak, ha pisilniük kell, megkérik, hogy simogassuk a karjukat vagy, hogy egy jelentéktelen esés után adjunk egy gyógypuszit/ mókás ragtapaszt a térdükre. Hamar elszalad ez az időszak, ami után már csak rajtunk múlik milyen vastag és milyen hosszú lesz az a kötelék.

Isten éltessen minden édesanyát Anyák napja alkalmából!

Anyák napi ünnepi műsor vasárnap 10:30- tól az „Ezer család énekel otthonról a Ringatóval” eseményünknél a Facebookon. Várunk mindenkit sok szeretettel!

https://www.facebook.com/events/222880152144842/