Mindennek megvan a maga ideje, és ez különösen igaz a karácsonyi ünnepkörre, amikor az ünnepre való várakozás ideje, az Advent időszaka is gyönyörűen elrendezett, és amihez megnyugvás igazodni.

Édesanyaként mindannyian azt szeretnénk, ha az a kis szív, ami a miénk alatt dobogott hónapokon át, egészséges maradjon akkor is, amikor megszületik a kicsi, amkor kikerül a legbiztosabb a fészekből, az anyaméhből gyermekünk.

Év vége felé erősödik fel tiszta erővel az adás szándéka, év közben halkabbak a jócselekedetek, de ha figyelünk rá, akkor egyformán tetten érhetőek és egyaránt jelentős a hétköznapok és az ünnepek során is felizzó jó szándék.

A kedélyeinkre ható folyamatok jelentős részére ugyanis egyáltalán nincs befolyásunk, így túl sokat merengeni sincs értelme rajtuk: se a szürke időjárással, se a hírfolyamok negatív híreivel nem tudunk érdemben mit kezdeni. Így aztán jobban járunk, ha fejünket nem struccként homokba dugjuk, s közben tovább szorongunk a sötétben, hanem inkább direkt jól kinyújtózunk, és a napi (rossz)hírözön gomolyfelhőzete felett kitekintünk a naposabb égboltra. 

Próbáljunk meg fókuszálni az igazán fontos dolgokra. Ahogy szegény falusi dédnagymamám,  akit nem kényeztetett az élet (tizennégy gyermeket szült, s nyolcat temetett) fogalmazta meg a maga egyszerű életbölcsességét: "maradjunk meg a magunk valóságában!"