Az anyák nagy részét érinti ez a téma - vagy még előtte áll vagy már túl van rajta vagy éppen benne van - és mivel ma van a szoptatás világnapja, én nagyon fontosnak tartom, hogy minden évben beszéljek is róla. Úgy érzem, hogy egyre nagyobb szükség van rá, hogy felhívjuk a figyelmet az anyatejes táplálás fontosságára. Remélem, ez a cikk segítségére lesz azoknak az édesanyáknak, akik elolvassák, de ha csak egynek is segítek vele, már megérte.
Én legalábbis újra és újra elvérzek rajta. Napkeltétől napnyugtáig családi éltünk szinte minden mozzanatára igaz, hogy valami kívánnivalót hagy maga után. Olyasmit, amit egy példás, “következetes” anya nem hagyhat(na) szó nélkül.
Nem úgy viselkednek, nem úgy tesznek-vesznek, isznak-esznek a mi csemetéink, ahogy az három kiskamasztól és egy ötévestől - nem az utcán, ebek harmincadjára hagyottan nőddögélő - elvárható lenne.
Valami kehe mindig akad: a reggeli fogmosástól és öltözködéstől az étkezések rendjén át a tanulásig és a viselkedési normák be (nem) tartásáig, vagy épp a kakilás-pisilés utáni kézmosás elmaradásáig megannyi sebből vérzik mindaz, amit évek óta át szeretnénk adni, hogy megfeleljenek a társadalmi együttélés elemi feltételeinek.
Senki nem mondta, hogy ez ilyen cudar nehéz!
Az anyák felismerve a csavart, bűnbánóan ismerik el, hogy valóban nem szánnak elég időt saját anyukájukra, kiderül, hogy rosszul élik az életüket, mert minden más fontosabb nekik, mint az anyukájuk.
A szóban forgó videó itt látható
Ünnepeltből vádlottá válnak.
Ősz elején fogorvosnál jártunk, amit saját gyerekkel még nem tettünk, csak saját gyerekkori emlékeink integettek fájósan. Hat éves kislányomnak letört egy darabka a tejfogából, elkerülhetetlenné vált, hogy bemutassuk neki a fogorvos bácsit, aki már engem is gyógyított. Édesen ült kis testével a nagy székben, várva az ismeretlent. Kicsit izgatott volt, hogy mi lesz, kicsit izgult, hogy milyen lesz. Aztán megtapasztalta: injekció, fúrás, tömés. Csöndesen tűrte, bár a könnye csorgott. Kifelé jövet annyit mondott: Ide nem jövök többet!