Így aztán a mi családi együttléteink jóval hektikusabban alakulnak, esti előadásokkal, ilyen-olyan váratlan eseményekkel, utazásokkal tarkítva az életünket. De lássunk egy átlagos hétköznapot. 

Mióta magam is dolgozom és agglomerációs falusi otthonunkból nap mint nap vonattal ostromlom a fővárost, Ő a reggeli fuvaros: viszi a nagyokat a szomszéd kisvárosba, suliba, majd a kicsit az oviba. Jó, hogy nem a szomszédba kell menniük, mert ez a tizenöt-húsz perces közös utazás alapozza meg a nap jó hangulatát és az apa-gyerek információcserét. Apa ilyenkor a volán mellett kikérdezi a feladott verset, meghallgatja a kócos álmokat és a kocsiból aprót guberál össze, hogy a sulisok egy kis potya édességet vehessenek a büfében a tízórai mellé és közben felzárkózik az aktuális ügyeket illetően, majd rituális „kézfogantyúval” búcsúznak el egymástól.

A minap azonban újra belebotlottam, pontosabban belehallgattam az együttes egyik dalába. Sokszor hallottam már, de az angol szöveg értelmére igazából csak most jöttem rá. Most értettem meg. Mert hiába tudtam volna korábban is lefordítani, megérteni csak most tudtam. Most, hogy lányaim elkezdtek iskolába járni. Valahogyan úgy, mint az Örömapa című amerikai filmet (emlékeznek, amiben az apa rádöbben, hogy kislánya felnőtt nő és férjhez fog menni, és ezt elég nehezen és viccesen dolgozza fel). Nos ezt, amikor korábban láttam, csak egy bárgyú vígjátéknak tartottam, ripacskodó főszereplővel. Pár éve, már többszörös lányos apukaként újranéztem, és 20 perc után azt vettem észre, hogy meghatódtam. Pedig a film nem változhatott meg, tehát énbennem alakult át valami.

A színészet alapjait Medgyesi Máriától tanulta a Ferencvárosi Művelődési Házban, majd felvétel nyert a Gór Nagy Mária Színitanodába. Játszott a Madách Kamarában, Székesfehérvárott, a Budaörsi Játékszínben, de igazából Győrben vált színésszé. Kamasz fia és pici lánya imádják egymást, ezek a pillanatok töltik fel igazán.

Mi az a szó, ami elsőre eszedbe jut az apaságról?

Egy férfi életének legfontosabb feladata.

Kisfiad nagyobbacska volt már, mikor második gyermeked megszületett. Milyen élmény volt számodra és számára ez?

Majdnem 15 éves volta fiam, amikor elmondtuk neki, hogy kistestvére lesz karácsonyra. Édesanyja második házasságából már született korábban egy iker testvérpár, őket is nagyon szereti. De sosem felejtem el Máté arcát, ahogy felderült a hír hallatán. És azt a pillanatot sem felejtem el soha, amikor Máté először a kezében tartotta Pankát. Csodálatos érzés volt!

Ünnepnapokon, családi ebédeknél Édesapám az asztalfőn ült, körötte ültünk mindahányan. Így volt ez régen, és remélem lesz még így sokat. Édesapám hangja megnyugtatóan körülölel minket, hallgatjuk őt, mint egy jó tanárt, aki anekdotáival, életbölcsességekkel teli történeteivel, előadásmódjával, karizmájával ragadja meg a közönséget. Pedig figyelmünket megnyerni nem is olyan egyszerű feladat, hisz számos korosztály gyűlik össze a családi összejöveteleken. Lessük páratlanul okos gondolatait, nem véletlenül, hisz matematikus az én apukám.

Tervez, számol, megold, a nagycsaládban most is, úgy, ahogy egész életemben tette. Irányt mutat, gondoskodik, szeret. Példakép, mintát ad szülőségből, jóságból, magunk és mások iránti tiszteletből, az elesettek iránti elhivatottságból, kötelességből, de legfőképp szeretetből.