Az 1807-ben született gróf az egyik legelőkelőbb magyar főnemesi család sarjaként jött világra. Édesapja, gróf németújvári Batthyány József Sándor 1801 őszén vette feleségül lomnicai Skerlecz Borbálát. Lajosnak egy nővére született, a két évvel idősebb Amália, akivel jó testvéri viszonyban volt, és bár testvére később Bajorországban élt, gyakran meglátogatták egymást. A szülők házassága nem sikerült jól, és kisfiuk születése után nemsokkal különváltak. Az anya gyermekeivel Bécsbe költözött, az édesapa ikervári birtokán maradt, majd röviddel később, 1812-ben meghalt. A vagyont az öt esztendős Lajos örökölte, aki nagykorúságáig a vármegye gyámsága alá került. Anyja azonban igyekezett saját maga rendelkezni fia és a birtokok jövedelme fölött. Az ifjú Bécsben, Győrben, Pozsonyban tanult, majd katonának állt, miközben elvégezte a jogi egyetemet. Anyjával való viszonya egyre elhidegült. Skerlecz Borbála lassan kezdte felélni a vagyont, költekezett, utazgatott. Fiát pedig feljelentette a hadseregnél, hogy túl könnyelmű életet folytat. Batthyánynak ezzel betelt a pohár, felvette a harcot édesanyjával. 24 éves nagykorúságára sikerült elérnie, hogy jogos örökségét megkaphatta, kifizette húgát és édesanyját is. Édesanyja 1834-ben hunyt el, de addigra már kibékültek fiával. Ez főképp egy másik hölgynek volt köszönhető, akit megszeretett Skerlecz Borbála is.

Lajos ugyanis élete első huszonnégy éve alatt talán két esztendőt tartózkodott Magyarországon. Birtokai ügyeit rendezte a harmincas évek elején, de a nemzeti érzelmek vagy ellenzéki politika nem foglalkoztatták, magyarul is igen gyengén tudott. Mindez megváltozott ugyanazon hölgy hatására, aki édesanyjával is kibékítette.

1833 decemberében ugyanis Batthyány gróf Pozsonyba utazott, hogy rendezze édesapja egy tartozását gróf Zichy Károllyal. Rövid tartózkodást tervezett, mert Törökországba készült utazni. Egy estélyen azonban megpillantotta gróf Zichy Antóniát, Zichy gróf egyik leányát. Nyolc nap múlva megkérte a kezét, egy év múlva pedig már feleségül is vette az akkor tizennyolc éves grófnőt.

Így született meg 15-én, ahogyan Petőfi írta, "a magyar szabadság első lélekzete", a cenzori engedély nélkül kinyomtatott 12 pont és a Nemzeti dal. A forradalmárok délután a pesti városi tanáccsal, majd a budai Helytartótanáccsal is elfogadtatták polgári követeléseiket.

Március 15-e azonban nemcsak a bátor fiatal férfiak napja volt, hanem a nőké is, hiszen ők szintén tevékeny résztvevői voltak a fényes eseményeknek és a borongós időnek. És ha egy férfi és egy nő találkozik, abból természetesen szerelem születik. A forradalom fintora, hogy ráadásul nem is futó kalandok, hanem tartós házasságok.

Gróf Zichy Antónia, keresztlevelében Mária Antónia Erzsébet Valdburga, 1816. július 14-én született Pozsonyban gazdag főúri családban. Édesapja, gróf Zichy Károly császári királyi kamarás, Vas vármegye főispáni helyettese volt. Rengeteget jótékonykodott, betegeket, szegényeket támogatott, bevezette birtokain a magyar ügyintézést, és magyar iskolát is alapított. Feleségétől, gróf Batthyány Antóniától nyolc gyermeke született. Az ifjú leány tehát nemcsak jólétet örökölt szüleitől, hanem segítőkészséget, mély vallásosságot és nemzeti elkötelezettséget is. Antónia testvéreivel a telet a család pozsonyi vagy bécsi házában, a nyarat pedig a Pozsony megyei Cifferen vagy a dunántúli birtokokon töltötte. Kilenc évesen vesztette el édesanyját, akinek végrendeletében írt sorait az ifjú grófnő egész életében megfogadta: „a kötelesség teljesítésében talál az ember igaz megelégedést”.