Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Az iskolai bántalmazás okai és megelőzése – interjú Balatoni Józseffel, az ország „Joci bácsijával”

Van, ami nagyon nehezen változik az emberi közösségekben, ahogy régen, úgy ma is tetten érhető az iskolai zaklatás, egymás bántása, gúnyolása. Talán mindenkinek vannak emlékei ebből az időszakból. Ha nem áldozatként, akkor bántalmazóként vagy bámészkodóként lehetett szerepünk ebben a romboló folyamatban nekünk is.


Schmidt Andrea
Schmidt Andrea

oktatásszervező

A felvételi Damoklesz kardja

A felvételi eljárás szinte minden család életében nagy kihívás, sokszor nagyobbnak érezzük, mint amekkora valójában. De miért tartunk tőle és mikor kezdjünk készülni rá?

Tényleg olyan félelmetes a középiskolai felvételi, hogy már előző években készülni kelljen rá? – Erről kérdeztük Schmidt Andreát, a ZEKI Oktatási Központ vezetőjét, a Felvételizik a gyerekem című könyv íróját.


Kassai Etelka
Kassai Etelka

újságíró

Szilveszter családi körben

Ki mondta, hogy szilveszter este csak házon kívül lehet egy igazán jót bulizni?

Akik jól érzik magukat egymás társaságában a hétköznapokon is, azok számára nem lesz unalmas az együtt töltött idő ünnepekkor sem. Sőt, talán nincs is annál jobb program, mint az otthonunk meghittségében, családi körben búcsúztatni ezt a sok kihívást hozó esztendőt.

Címkék:

Kassai Etelka
Kassai Etelka

újságíró

Az egyén csak másokkal való kapcsolódásában tud fejlődni, ennek legfőbb helyszíne pedig a család

A Mindennapok Női Szemmel Egyesület (NŐISZEM) 4 alkalmas pszichológiai témájú MINIszeminárium sorozatot indított, amely előadások segítséget kívánnak nyújtani a családi harmónia megteremtésében, a helyes “énkép” megalkotásában és a gyermekek személyiségének felismerésében. A szeminárium előadóját, Andráska Zsófia coach-ot kérdeztük motivációiról, munkájáról.