Hernády Zsolt
történész
Gyermekeim egyik kedvenc együttese a svéd ABBA. Nyilván ez annak köszönhető, hogy szüleik autójában a cd-lemezek között megtalálták a zenekar slágereit, és miután sokat hallották miattunk, ők is folytonosan azokat kérték lejátszani. Ennek következtében kedvenc számaimat olyan gyakran kell meghallgatnom, hogy ha egyedül utazom, akkor inkább csöndben vezetek, zenehallgatás nuku.
A minap azonban újra belebotlottam, pontosabban belehallgattam az együttes egyik dalába. Sokszor hallottam már, de az angol szöveg értelmére igazából csak most jöttem rá. Most értettem meg. Mert hiába tudtam volna korábban is lefordítani, megérteni csak most tudtam. Most, hogy lányaim elkezdtek iskolába járni. Valahogyan úgy, mint az Örömapa című amerikai filmet (emlékeznek, amiben az apa rádöbben, hogy kislánya felnőtt nő és férjhez fog menni, és ezt elég nehezen és viccesen dolgozza fel). Nos ezt, amikor korábban láttam, csak egy bárgyú vígjátéknak tartottam, ripacskodó főszereplővel. Pár éve, már többszörös lányos apukaként újranéztem, és 20 perc után azt vettem észre, hogy meghatódtam. Pedig a film nem változhatott meg, tehát énbennem alakult át valami.
