Amíg az ember alapvetően csak a maga ügyeiben jár el - és nem fűti valami különösen erős, sok időt elnyelő ambíció - tulajdonképpen kényelmesen beleférhet a napjába. Juthat idő dolgozni, tanulni, szerelmi életet élni, barátokkal találkozni, szellemi-, lelki élményeket gyűjtögetni, utazni, sőt még aludni is! (Ez még akkor is így van, ha adott pillanatban ezt senki sem értékeli.)De még egy házaspár is zökkenőmentesen megteheti ugyanezt, egészen addig a pillanatig, amíg be nem toppan életükbe szerelmük első gyümölcse...
Innentől válik a helyzet izgalmassá, s kezdi kinőni az ember fia/lánya a 24 órás napot.

Ősz elején fogorvosnál jártunk, amit saját gyerekkel még nem tettünk, csak saját gyerekkori emlékeink integettek fájósan. Hat éves kislányomnak letört egy darabka a tejfogából, elkerülhetetlenné vált, hogy bemutassuk neki a fogorvos bácsit, aki már engem is gyógyított. Édesen ült kis testével a nagy székben, várva az ismeretlent. Kicsit izgatott volt, hogy mi lesz, kicsit izgult, hogy milyen lesz. Aztán megtapasztalta: injekció, fúrás, tömés. Csöndesen tűrte, bár a könnye csorgott. Kifelé jövet annyit mondott: Ide nem jövök többet!