Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

Nagyszülők napja

Szeptember 9-ére, vasárnapra esett idén a Nagyszülők világnapja. Vagy inkább azoknak a szerencsés unokáknak az örömnapja, akiknek élnek a nagyszüleik. Kitűnő alkalom mindnyájunknak – tanévkezdés idején még inkább – megállni egy pillanatra, és átgondolni, milyen fontosak a nagyszülők életünkben.

Hogy is énekelte az 1962-es Ki mit tud? című műsorban Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes?

„Ó, ó, ó, nagymami, drága nagymami
Jaj, de jó, hogy köztünk élsz!
Tenálad nem lehet senki kedvesebb,
Mindig adsz csak és nem kérsz.
Mint egy ezüsthajú, fürge tündér
Művelsz mesebeli száz csodát.
Mert te vagy, nagymami, drága nagymami,
Aki csak jót és szépet ád.”

Az ünnep születése

Nos, lengyel barátainknak már csak három év kellett, hogy ezután életre hívják a Nagymamák napját, 1965-ben. Lengyelország után a hetvenes évek közepén az Egyesült Államokban indult el a kezdeményezés, elsősorban azért, hogy a fiatalokat megismertessék az idősek történelmi tetteivel. 1978-ban ünnepelték meg először hivatalosan a Nagyszülők napját az angolszász országokban, és azóta terjed világszerte az ünnepnap. Hivatalos zenéje is van, Johnny Prill dala: https://www.youtube.com/watch?v=KjAECeBqM3s
Sőt hivatalos virága is: a nefelejcs, ami egyébként angolul is hasonló, forget-me-not névre hallgat, és ami, lássunk be, sokkal szebb, mint az eredeti növénynemzetség tudományos görög neve, ami magyarul egérfület jelent.
Az ünnep dátuma hivatalosan szeptember első hétfője (az amerikai Munka ünnepe) utáni vasárnap.
Persze mifelénk eddig külön nap nélkül is gondoltunk a nagyszülőkre, hiszen az anyák napja mindig nagymamák napja is volt egyben.


Király Nóra
Király Nóra bloggazda

A Húsvét csodája, az élet diadala!

Húsvét volt akkor is. Édesanyám felkészült az ünnepre, utolsó órás kismamaként, hatalmas pocakjával is elrendezett mindent, hogy méltón ünnepelhessen a család. Hetek óta készülődtünk: barkát vásároltunk, sütöttünk, főztünk, tojást festettünk és ünneplőbe öltöztettük a lakást. A templomban, hittan órán is minden a közelgő ünnep felé mutatott, gyerekfejjel is éreztük, itt most valami nagy dolog készül… Nyolc éves múltam, és szívrepesve vártam kishúgom születését.

Azon a régi Húsvéton megtörtént a csoda: kezemben tarthattam újszülött kistestvéremet, aki a legszebb húsvéti ajándékként érkezett otthonunkba. Mélyen bevésődött emlékezetembe az akkori szent három nap. Nagypénteken a csodálkozás, hogy lehet ez a sötét, szomorú nap másoknak ugyanolyan, mint a többi. Nem értettem, miért ülünk az iskolapadban, miért dolgozik apukám, mikor erre az időszakra készülünk hetek óta a templomban, hittan órán és odahaza. Mintha párhuzamos valóságokban élnénk. És még a kishúgomtól is el kellett szakadjak, hogy ott üljek az iskolában, mintha mi se történt volna…

Aztán eljött Nagyszombat. Sonkaillat a lakásban, készül a holnapi reggelihez, én a tormasalátával bajlódok, apukám kiveszi kezemből a reszelőt és segít. A fél szemem mindig a babán, anya szoptatja és este csak hármasban megyünk a feltámadási körmenetre: apa, öcsi és én. Büszkén lépek be a templomba, hisz kishúgom született, legszívesebben odakiáltanám mindenkinek, hogy igazán fontos ember lettem: egy kisbaba nővérkéje! Miközben ez jár a fejemben, alig várom a másnapot, hogy végre múljon a fojtott szomorúság és kirobbanhasson a feltámadás, az élet öröme!