Géza és Orsi együtt járnak két és fél éve, szeretik egymást. Orsi 26 éves, vidéki lány,városi albérletben lakik, Géza már 30, még a szüleinél él, de sokat alszik Orsi kis lakásában. Mindketten dolgoznak, Orsi egy takarékszövetkezetben front office-os, Géza egy barátja faipari cégénél van alkalmazásban. Ismerik és kedvelik egymás családját, csak az ünnepi ebédeknél kellemetlen az idősebb generációktól feléjük szegeződő kérdő tekintet: lesz-e esküvő és kisbaba, mit terveznek az életükkel?

A kérdés azért vág az elevenükbe, mert a szívük mélyén érzik, tudják, hogy lépni kellene, ketyeg az a biológiai óra, akkor is, ha odafigyelnek magukra és kitartóan járnak edzésre mindketten. A barátaik közül Annáéknál nemrég született egy tündér-aranyos kisbaba – azóta ugyan Anna és Péter elmaradozott a péntek esti sörözésekről, de a Facebookon posztolt babás képeik enyhe irigységgel és valami mélyről feltörő vágyakozással töltik el a lelküket. Lehet, hogy ideje lenne nekik is valami igazán fontosat meglépni?

A szerelem hűséget követel, mert ilyen a természete, aki pedig szerelmes, a legteljesebb önátadással akar egyesülni a szeretett személlyel, azzal a vággyal a szívében, hogy mindez örökké tart.

A szerelem nem ismer mértéket, mindent ad és mindent kíván. Ez a formátlan vágy vezet férfit és nőt az oltárhoz vagy az anyakönyvvezető elé, ősidők óta. Azzal, hogy a szerelmesek az Isten és a közösség előtt megvallják egymást és odaadják egymásnak önmagukat, a kapcsolat egy magasabb minőséggé nemesül, amely képes megsokszorozni az örömöt, de képes elhordozni a terheket is.

Nem véletlen, hogy ez a felfoghatatlan érzés hordozza az életadás lehetőségét, hisz a szerelem sodrásából fakadhatnak új életek, amelyek tovább mélyítik ezt a páratlan páros kapcsolatot.

Az idei Házasság hete is erről az éltető sodrásról üzen, amelyet mi a környezetünkben élők körében felmerülő igényeknek megfelelően, és a többéves tapasztalatainkat felhasználva közvetítünk a „fogadók” felé.