Másodikos volt, mikor osztályában megalakította a Magyar Gyermekek Szövetségét (teljesen komolyan vehető elnevezés, nem?), az MGYSZ aktív is volt, szervezett egy jól sikerült szemétszedést a falunkban (a megjelent lelkes gyerekhadat Túró Rudival jutalmaztuk a munkáért), sőt, szórólapoztunk és plakátoltunk is a büdös, fekete füstöt eregető kémények miatt, a helytelen fűtési szokások ellen. (Eredményeink itt már kevésbé látványosak, de a szándék nemes volt…) Az MGYSZ zöldes színezete dacára kifejezetten hazafias pártként létezett, megemlékezett több nemzeti ünnepről és természetesen volt saját „logója”, zászlaja, ákombákom betűkkel írt szabályzata is.

Kisfiam azóta hetedikes, de közügyek iránti szenvedélye nem csillapodik, – még mondja valaki, hogy a Z generáció immunis a világ dolgaira! A választások közeledtével pedig valósággal bezsongott újra, magától értetődő módon tartott velünk a hűvös idő és az eső ellenére a március 15-i Békementre, és ha kitelepült kampánystábot lát, azonnal megy és kérdez. Lelkesültsége magával ragadta több barátját, osztálytársát is, akikkel – megelőzve az országos voksolást – ma, suli után választásokat tartanak az osztályukban.

A kislányom tízéves. Már nem kicsi, még nem nagy. Sután balanszíroz a kiskamaszok lelkének ingoványos mezsgyéjén: hol meglepően gyerekes, hol félreérthetetlenül szárnypróbálgató. Még önfeledten játszik „titkos-rablós” játékot négyéves kishúgával, de már igazi kis nőként forgolódik hetedikes bátyja barátai között, és fogadja (pironkodva, kissé feldúlva bár) hódoló osztálytársai apró gesztusait: mintás ceruzát, szagos radírt, szivecskés kispárnát. (Hogy milyen aranyos, ahogy egy ekkorka fiú udvarol: egy szülőtárs anyukával beszélgetve derült ki, hogy kisfia azért ment el a könyvtárba regényt kölcsönözni, mert az anyukája figyelmeztette, szíve választottja biztos az okos fiúkat szereti, akik nem a számítógépen játszanak, hanem könyveket olvasnak... Most komolyan, hát nem megható a gyerekszerelem?)

Kislányomnak van egy kedves, afféle legeslegjobb barátnője is. Egy olyan igazi. Akivel sülve-főve együtt mozog, együtt rötyög mindenen. Magamra, barátnős nagy korszakaimra ismerek bennük, amikor közös a szókincs, de megtévesztően hasonló még a hanghordozás is, annyira együtt lélegzik a két barát. Együtt születnek a döntések, jók és néha butusok is, együtt hoznak ítéletet helyzetekről, emberekről. Milyen fontos, nagy hatású tanulási folyamat és micsoda önátadás ez!

Nagy nap volt a világtörténelemben 1857. március 8-a, amikor 40 ezer (húh, tényleg sok!) textilipari dolgozó nő vonult az utcára New Yorkban, hogy emberibb munkafeltételeket, a munkaidő csökkentését és magasabb béreket követeljen. A nemzetközi munkásmozgalom hamar felkarolta az ügyet, az Internacionálék rendszeresen síkra szálltak a nők különböző jogaiért. A századfordulón a harc főként a választójogukért folyt. A dátumot azonban nem az amerikai nőknek köszönhetjük, sőt a tengerentúli szocialisták a 20. század elején még február utolsó vasárnapján ünnepeltek. A végleges időpontot természetesen az orosz nők, vagy mondhatnánk a szovjet nők (hiszen a cár lemondása előtt négy nappal történt) döntötték el, akik Petrográdban vonultak utcára 1917-ben kenyeret és békét követelve. Ők is február utolsó vasárnapján tették ezt, de az ortodoxiában használt Juliánus naptár szerint, ami a mi Gergely naptárunkban március 8-ra esett. Ez lett tehát a nemzetközileg elfogadott nőnap világszerte.

Férfias élcelődés nélkül mondhatjuk, hogy valóban alapvető vívmányokért folyta harc, és bár egyesek szerint még ma sem zárulhat le (lásd a ma is tüntető spanyol nőket), úgy gondolom, kevés mozgalom volt a világtörténelemben, amely ilyen fontos kérdésekben döntő fordulatot hozott évtizedek alatt. Így ma már természetes az, ami régebben még megalázó különbségnek vagy női provokációnak számított.

Éljenek tehát a leányok és a nők, a kisasszonyok és a nagyasszonyok!

A születéskor csuklóra kötött rózsaszín karszalag még nem divatékszer, de nem is a megbélyegzés eszköze - pusztán egy nagyon fontos tényt rögzít a kisbabáról: lánynak született. Mert minden formabontó igyekezet dacára születésünktől (dehogy, fogantatásunktól!) vagy fiúk vagy lányok vagyunk, így rendeltetett. 

A rózsaszín karszalag mégis sok mindent jelent: elsősorban is azt, hogy - milyen csodálatos! - az aprócska baba petefészkében már ott készülődnek az élet továbbvitelére a csak imént anyává lett asszony unokái... Még nem tudni, ki lesz az, aki életre hívja őket - talán a szomszédos szobában sírdogáló aranyos kisbaba, kék szalaggal a csuklóján.

Mert kislány és kisfiú, nő és férfi nem létezhet egymás nélkül, egymás ellenében meg nem érdemes élniük. Izgalmas, szép szövetségre vannak ítélve ebben a világban és ketten együtt részesei lehetnek az isteni tervnek: csak általuk valósulhat meg az új élet születése.