Örömmel jelenthetjük, hogy az elmúlt években javuló tendenciáknak lehetünk szemtanúi a demográfiai helyzet alakulásával kapcsolatban.

A hosszú távú népesedési folyamatok vizsgálatánál ahhoz, hogy valós képet kapjunk, nem elég a születési és a halálozási adatokból kiindulnunk. A reális képhez viszonyítani kell, méghozzá a szülőképes korú nők számát alapul véve, hiszen ők azok, akik gyermeket vállalhatnak ma Magyarországon. Mivel számuk – a 80-as években kezdődött demográfiai lejtmenet miatt – csökken, nem lehetséges, hogy a születésszám azonnal növekedésnek induljon. Azt, hogy a szülőképes korú nők mekkora arányban vállalnak gyermeket, a termékenységi arányszám fejezi ki.

Bizonyára mások is vannak úgy vele, hogy olykor rácsodálkoznak egy teljesen hétköznapi szóra, melynek jelentésrétegeit elfedte kissé a múlt pora. Etimológiailag nem olyan nehéz felfejteni „rokonszenv” szavunk eredetét, legfeljebb elhomályosult mára a mögöttes tartalom, mégis a napokban, kislányomnak magyarázva a szó jelentését gondolkodóba ejtett e szép magyar szavunk. Talán nem haszontalan megállnunk mellette egy szóra - ahogy Grétsy László tanúr úr tette annak idején.

Kezdjük a gondolkodást a szó második tagjával, a “szenvedni valakit” kifejezéssel. Ez a „senyvedés, gyötrődés” alapjelentést kiegészítve itt annyit tesz, mint szeretettel lenni iránta, sőt, a Biblia szóhasználatát ide idézve elszenvedni őt, azaz szeretni a maga tökéletlenségében, elfogadni hibáival együtt, türelemmel lenni iránta, örülni az ő örömének, segíteni bajában.

A szenvedés és a szeretet látszólag ellentétes érzése kapaszkodik itt össze, hogy felülemelkedjen az emberi gyengeségen, a primer érzelmek hullámzásán.

És hogy épp a „rokon” szóval van mindez összekapcsolva, talán szintén nem véletlen. A rokonainkat ugyanis nem válogathatjuk meg, beleszületünk egy családba, annak minden örömével és nehézségével. Lehet, hogy olykor fárasztónak, idegesítőnek vagy talán cikinek tartjuk egyik-másik rokonságunkhoz tartozó személyt (tegyük a szívünkre a kezünket, minden családban ismert a jelenség, legfeljebb annyi változik, hogy épp én vagyok, akit bosszant egy családtag, vagy magam idegesítek valakit). De azzal, hogy rokonok vagyunk - vér a vérünkből, vagy választottunk családja -, már nem fordíthatunk hátat egymásnak, hiszen le kell tudjunk ülni az ünnepi asztalhoz, vagy körbe kell álljuk együtt elhunyt szerettünk sírját.

Nos, úgy adódott, hogy pár évig feljárhattam Laci bátyámhoz, romló látása miatt felolvastam neki az újságokat, mint Pósalaky úrnak Nyilas Misi. Csak lottószámokat nem kaptam. Kaptam viszont helyette sokkal többet, amit minden találkozásról magammal vihettem útravalóként. Ráadásul megismerkedhettem a mindig csinos és vidám Magdi nénivel is. Merthogy Laci bácsi nős ember volt: házasságkötésének a 75. esztendejéhez közeledett akkoriban. Mondom, vagyis írom még egyszer: hetvenöt. Ez bizony barackos gombócból vagy sárkányfejből is sok. 

Laci bácsi nem így gondolta. "Férfi és nő kapcsolatában a házasságnál jobbat még nem találtak ki" - mondta nekem mindig, ha róluk kérdeztem. És Laci bácsi tudta ezt, hiszen egyrészt már elég tekintélyes tapasztalata volt benne. Másrészt már akkor érezte ösztönösen, mikor elhatározta, elveszi feleségül a fiatal leányt. Csakhogy volt egy komoly akadály. A szolgálati szabályzat nem engedélyezte, hogy hadnagyok nősüljenek. Laci bácsit ez sem tántorította el céljától. Mindent megpróbált, s mikor felettesei elutasították kérvényét, kormányzói kihallgatásra jelentkezett. Fogadta is vitéz nagybányai Horthy Miklós.

A szerelem hűséget követel, mert ilyen a természete, aki pedig szerelmes, a legteljesebb önátadással akar egyesülni a szeretett személlyel, azzal a vággyal a szívében, hogy mindez örökké tart.

A szerelem nem ismer mértéket, mindent ad és mindent kíván. Ez a formátlan vágy vezet férfit és nőt az oltárhoz vagy az anyakönyvvezető elé, ősidők óta. Azzal, hogy a szerelmesek az Isten és a közösség előtt megvallják egymást és odaadják egymásnak önmagukat, a kapcsolat egy magasabb minőséggé nemesül, amely képes megsokszorozni az örömöt, de képes elhordozni a terheket is.

Nem véletlen, hogy ez a felfoghatatlan érzés hordozza az életadás lehetőségét, hisz a szerelem sodrásából fakadhatnak új életek, amelyek tovább mélyítik ezt a páratlan páros kapcsolatot.

Az idei Házasság hete is erről az éltető sodrásról üzen, amelyet mi a környezetünkben élők körében felmerülő igényeknek megfelelően, és a többéves tapasztalatainkat felhasználva közvetítünk a „fogadók” felé.