Van, ami nagyon nehezen változik az emberi közösségekben, ahogy régen, úgy ma is tetten érhető az iskolai zaklatás, egymás bántása, gúnyolása. Talán mindenkinek vannak emlékei ebből az időszakból. Ha nem áldozatként, akkor bántalmazóként vagy bámészkodóként lehetett szerepünk ebben a romboló folyamatban nekünk is.

A több mint 30 éves pedagógus pályafutásom során számtalanszor megállapítottam, hogy a diákoknál az áhított cél elérésében- legyen az egy jó osztályzat, egy sikeres felvételi, egy megszerzett nyelvvizsga - hatalmas szerepe van a motivációnak, ami nem minden gyermekben jelentkezik egyenlő erővel, ám ha igen, az akár nagy kihívások legyőzését is elősegítheti.

Minden egészéges értékrendű szülő azt szeretné, ha gyermeke azt a nyelvi kultúrát képviselné a nagyvilágban és a saját családjában is, amely annak a családnak a sajátja, amelybe beleszületett és amely szépen tükrözi annak a kultúrának az értékeit.

A kicsiket könnyű szeretni: a tejszagúak, a totyogók, a kisdedek gondolkodás nélkül szeretni valók, mint a cuki kis állatok. Bármit tehetnek, ha sírnak vagy göcögnek, elbűvölően bájosak és aranyosak. Aztán nagycsoport vége fele megváltozik valami: elkezdenek hullani a fogak, megnyúlnak vagy épp lomhára kerekednek a gyerektestek, már nem olyan falatkák a zoknik és kisgatyók. Kicsikéink fogatlanok, szófogadatlanok, pimaszok és kamaszosan dacosak lesznek, hajlandóak még esténként hozzánk bújni, de már titkaik is vannak.