Idén is megrendezzük a családszervezetek adventi jótékonysági vásárát, amelynek bevételéből a szívbeteg gyerekeket támogatjuk. November 18-án sajtótájékoztatót tartottunk a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, ahol megható pillanatokat éltünk át.

A sajtótájékoztató helyszíne a szívklinika második emelete volt. A helyszín már önmagában megérintett, ám nem csupán a pontos és figyelmes munkának lehettünk szemtanui, hanem találkozhattunk olyan családokkal, akikért idén dolgozunk, akik számára kiemelten fontos a szívbeteg gyermekek ügye, hisz érintettek. Gyermekük valamilyen szívrendellenességgel született, a kórház, a műtét vagy műtétek sorozata az életük szerves része. A betegséggel együtt kell élniük.

Komoly emberek, akik saját életükkel és szenvedéseikkel is utat mutatnak nekünk. Aztán egy vasárnap az evangélium után meglepetésemre így kezdődött a szentbeszéd:  - 1929-ben született Nápolyban Carlo Pedersoli..Azért lepődtem meg, mert tudtam, hogy e név egy későbbi, ismertebb művésznevet rejt: Bud Spencert. Az atya hivatalos egyházi vizsgálat nélkül is megelőlegezte a szent titulust neki, mert úgy vélte, egész életével ezt megérdemelte. Úgy tűnik, igaza lehetett, hiszen újabban dokumentumfilm és könyv is jelent meg életéről, ráadásul magyaroknak köszönhetően. A Király Levente - László Gábor szerzőpáros alkotásaiból is az derül ki, hogy a mogorva, magányos szerepeivel ellentétben egy mélyen érző, nagylelkű, csupaszív, életvidám, mélyen hívő ember volt, aki a sport, majd rengeteg munkája mellet legfontosabbnak a családját, feleségét, gyermekeit tekintette. 

A minap azonban újra belebotlottam, pontosabban belehallgattam az együttes egyik dalába. Sokszor hallottam már, de az angol szöveg értelmére igazából csak most jöttem rá. Most értettem meg. Mert hiába tudtam volna korábban is lefordítani, megérteni csak most tudtam. Most, hogy lányaim elkezdtek iskolába járni. Valahogyan úgy, mint az Örömapa című amerikai filmet (emlékeznek, amiben az apa rádöbben, hogy kislánya felnőtt nő és férjhez fog menni, és ezt elég nehezen és viccesen dolgozza fel). Nos ezt, amikor korábban láttam, csak egy bárgyú vígjátéknak tartottam, ripacskodó főszereplővel. Pár éve, már többszörös lányos apukaként újranéztem, és 20 perc után azt vettem észre, hogy meghatódtam. Pedig a film nem változhatott meg, tehát énbennem alakult át valami.

Az 1930-as években angol nyelvészek kedves időtöltése volt, hogy számolgassák az átlagemberek szókincsét. Ennek során például arra jutottak, hogy egy angol munkás vagy egy juhpásztor néhány száz szót használ csak életében, ami megdöbbentően kevésnek tűnt. Nyelvészeti okoskodást mellőzve mondhatjuk bátran, hogy nem volt igazuk, hiszen egy szerényebb szókincshasználó is aktívan kb. 5000 szóból építkezik.

Mindez azért jutott eszembe most, mert visszatekintve a nyárra, elbizonytalanodtam az említett tételben. Talán mérni kellene a szülők aktív szóhasználatát is, mert bizony a mi szavaink változatossága igen lecsökkent az elmúlt hónapokban a gyermekeinkkel töltött nyaralás során. Persze sokat kellett beszélnünk, de láss csodát, általában ugyanazokat a szavakat ismételgettük folyamatosan. Így bizony eléggé összezsugorodott szókincsünk.