Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Anyák prés alatt, avagy jelentés a lakásajtók mögül

Kedves Világ! Előttünk, kisgyerekes anyukák előtt több mint két hónapja becsukódott a világ kapuja, bezárva élünk március 16-a óta. Két hónapja mackónadrágban és tini korunkból velünk maradt, kinyúlt pólókban éljük mindennapjainkat.

Sminkelni is elfelejtetünk lassan, és a magas sarkúban járástól is elszokott a lábunk. Van, hogy délben eszmélünk rá, hogy még hálóingben vagyunk és hogy reggeli kávénk is ott hűlt ki a konyhapulton. Mi tagadás, zúg már a fejünk a három műszaktól és attól, hogy éjszakába nyúlóan dolgozunk: ellátjuk a családot, segítjük a gyerekek tanulását és közben megpróbálunk a távolból helyt állni munkahelyeinken. Most végre megtapasztalhattuk, hogy milyen remek dolog a home office, csak éppen 1-2-3-4-5 gyerek mellett, napközben nehezen megvalósítható. Egy biztos, a megosztott figyelem, az egyszerre több fronton való helytállás terén hihetetlen tapasztalatokat szereztünk a karantén alatt.


Kassai Etelka
Kassai Etelka meseíró, író

Láthatatlan munka, láthatatlan nők – „Nem értem soha a tennivalók végére, mégse járt érte köszönet”

Minden év áprilisának első keddje a LÁTHATATLAN MUNKA világnapja, és arra - a többnyire nők által végzett fizetés és megbecsülés nélküli tevékenységre hívja fel a figyelmet, melynek értékére csak akkor eszmél rá a család többi tagja, amikor a láthatatlan munka valóban láthatatlan marad: nem zajlik le a háttérben, elmarad.

Mert olyankor nincs rendben a lakás, porosak maradnak a bútorok, nem kapnak vizet a növények, koszos edényekkel teli a konyha, morzsás a konyhaasztal, kidől a szennyes a kosárból, vagy benn marad a mosott ruha a gépben. Magától nem sétál haza a vacsorához való alapanyag és persze, ha mégis lenne miből, magát nem főzi meg a vacsora. Nem mér lázat a női kéz, nem ápol, nem fertőtlenít, gyógyít sebet, nem kísér ide-oda, nem sétáltat kutyát, nem kapálja fel a kertet, más helyett nem intéz ügyet.


Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Látja? Nem látja? Na látja!

A kultikus reklámszlogen jól kifejezi az elvégzett temérdek háztartási munka természetrajzát: hiába az állandó hajolgatás az eldobált tárgyakért, az otthon állhatatos tisztogatása, a rend kergetése: a vágyott idillt, a csillogó tisztaságot pillanatok alatt felemészti életünk hömpölygése.

Ahogy annak idején, kisgyerekként magam is természetesnek vettem, hogy a szüleim szép és otthonos környezetet teremtenek körülöttünk, és hogy mindig gondoskodnak szükségleteinkről, úgy saját gyerekeim számára is evidencia mindez. Csak épp mostanra fordult a kocka: én lettem a „láthatatlan munkás”.

Ma, a láthatatlan munkának dedikált világnapon felidéztem magamban, hogy gyerekként miképp is vontak be a közös feladatokba. Emlékszem például, hogy sokat forgolódtam a konyhában, állítólag senki más nem tudta úgy elkészíteni a saláta alaplevét, mint én – kellően büszke is voltam rá! A szüleim visszaemlékezéseiből tudom, hogy „jó, segítőkész kislány voltam”, rám bízhatták a kistesóimat, elvégeztem, a kisebb otthoni teendőket zokszó nélkül. Ma én is próbálom bevonni saját gyerkőceimet a házimunkába, hisz koruknak megfelelően nekik is vannak kötelességeik: elpakolni a szétdobált legókat, kifordítani a levetett pizsamát, fogmosás után kiöblíteni a mosdót. A lányokkal könnyebb dolgom van, a fiúk érzékenysége a téma iránt azért tapinthatóan kevesebb…