Nyitottan és az életet szeretve élni, annak szépségében hinni, egy ledolgozott élet után is érdemes.  Az, hogy kinek milyen életminőség és élettapasztalat adatott a nagybetűs, dolgos éveiben, nagymértékben meghatározza és hatással van a nyugdíjban eltöltött évekre. Egy nagy szerető családban élve könnyebb megbirkózni az időkor testi és lelki kihívásaival. Akinek közvetlen környezetében, családjában élnek idős emberek tudják, hogy mennyire sebezhetőek, az évek múlásával mennyire érzékenyek, múltba révedőek, igazi nosztalgiázók, akik már csak szeretetre, jó szóra vágynak és hogy meghallgassák őket.

Egy társadalomban, egy családban az idősek tisztelete, a jó nagyszülő-szülő-gyermek kapcsolat olyan „szent háromság”, melynek gyümölcseit a kapcsolat minden tagja egyaránt élvezheti.

Az idősebb generáció tagjai a gyermekek kirepülésével és a munka világából való fokozatos (vagy elvágólagos) kivonulással komoly krízishelyzetet élhetnek át, azt érezve, hogy a korábbiakkal összehasonlítva kevésbé van rájuk szükség, kevésbé hasznos az életük. Ezt a helyzetet alapvetően változtatja meg, ha unoka születik a családba, ami új perspektívát nyit a nagyszülővé avanzsáltakban. A nagyszülő mintegy újrakezdheti legszebb életszakaszát, saját korábbi hibáiból okulva, érettebben, bölcsebben kapcsolódhat be a kicsik gondozásába, nevelésébe – immár a szülői felelősség nyomasztó súlya nélkül.

És micsoda öröm a csöppséggel kockázva nagyokat nevetni, vagy látni, ahogy a nagy lakli unoka jóízűen kanalazza nagyi húslevesét, esetleg kikéri nagyapa véleményét valamivel kapcsolatban!