Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

Novemberi emlék

Szokásos korai kelés, rohanás az iskolába. Két lányom már ruhában az ajtóban, mire felveszik a hátukra a táskát, én is mellettük. Indulás. Utca, iskolakapu, búcsúzás, puszik, integetés.

Szokásos reggel. Aztán mikor eltűnnek lányaim a lépcső tetején hirtelen eszembe jut, hogy milyen nap is van ma. November 7. Nekik átlagos hétköznap, de nekem erről a dátumról mindig eszembe fog jutni: az 1917-es Nagy Októberi Szocialista Forradalom. Pedig nem szenvedtem végig a kommunizmust, csak nyúlfarknyit láttam a legvégéből. Mégsem feledem ezt a napot és ünneplését. No, ez nem családi emlék...

De én is ugyanebbe az iskolába jártam, ahová gyermekeim. És én még jól emlékszem, hogy aznap nem volt ilyen átlagos a folyosó. Fel volt díszítve a előtér a nagy napra. Hogy úgy mondjam vörösbe borult az épület. Ünneplőben kellett érkeznünk: alsósok kisdobos egyenruhában kék nyakkendővel, felsősök úttörő egyenruhában vörös nyakkendővel.


 Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa történész

Olyan jó, hogy vagy nekünk!

Sokszor csak futunk önmagunk után, állandó adósságot cipelünk a gyerekek, egymás és a hivatásunk irányában is. De a szív nyughatatlan, az ösztönök nem hajolnak meg a ráció előtt. Szerencsére.

Biztos, hogy vannak nálunk tudatosabban gondolkozó családok, a mi gyerkőceink egyike sem született "tervezőasztalon". Hármójuk után azonban érezhetően megtorpantunk.

Korunk előrehaladta, a meglévő csemeték által diktált őrült tempó, a munkába való visszaszállás, egyáltalán, a józanész mind amellett szólt, hogy legyen elég: ne engedjünk a babaillat csábításának.

Hisz így is tökéletlen az életünk, csak futunk önmagunk után, állandó adósságot cipelünk a gyerekek, egymás és a hivatásunk irányában is. De a szív nyughatatlan, az ösztönök nem hajolnak meg a ráció előtt. Szerencsére.


Hernády Zsolt
Hernády Zsolt történész

Iskolába menet – egy ABBA-sláger margójára

Gyermekeim egyik kedvenc együttese a svéd ABBA. Nyilván ez annak köszönhető, hogy szüleik autójában a cd-lemezek között megtalálták a zenekar slágereit, és miután sokat hallották miattunk, ők is folytonosan azokat kérték lejátszani. Ennek következtében kedvenc számaimat olyan gyakran kell meghallgatnom, hogy ha egyedül utazom, akkor inkább csöndben vezetek, zenehallgatás nuku.

A minap azonban újra belebotlottam, pontosabban belehallgattam az együttes egyik dalába. Sokszor hallottam már, de az angol szöveg értelmére igazából csak most jöttem rá. Most értettem meg. Mert hiába tudtam volna korábban is lefordítani, megérteni csak most tudtam. Most, hogy lányaim elkezdtek iskolába járni. Valahogyan úgy, mint az Örömapa című amerikai filmet (emlékeznek, amiben az apa rádöbben, hogy kislánya felnőtt nő és férjhez fog menni, és ezt elég nehezen és viccesen dolgozza fel). Nos ezt, amikor korábban láttam, csak egy bárgyú vígjátéknak tartottam, ripacskodó főszereplővel. Pár éve, már többszörös lányos apukaként újranéztem, és 20 perc után azt vettem észre, hogy meghatódtam. Pedig a film nem változhatott meg, tehát énbennem alakult át valami.


Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Gyerek(ek)kel a nyár 

A nyár utolsó napjain mindig picit elszomorodom. Egye hamarabb sötétedik, a balatoni nyaraló teraszán egyre hosszabbak az árnyékok, máshova kell kiteregetni a vizes, kissé már megnyúlt fürdőruhát, és mintha nehezebben is száradna már.

De a tücskök még ugyanúgy hegedülnek éjszakánként, pedig már tudjuk, hogy lassan utoljára halljuk gyönyörű zenéjüket.

Ilyenkor a legjobb a Balatonon lenni, hiszen kevesen vannak, tisztább a víz, tisztább a nyilvános WC és nem kell órákig sorban állni a lángosért. És persze a végesség tudatában sokkal inkább észrevesszük a nyár mulandó értékeit: a szabadság, a természetközelség és a lassítás minden szépségét, a gyerekekkel együtt töltött, nyugalmas napokat, mikor a legnagyobb gondunk az, hogy ki megy el reggeliért vagy mit főzzünk ebédre? Igazi élet-öröm!