Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Egy különleges játszótér - A Jelnyelvi játszótér

Egy játszóteret elsőre úgy képzel el az ember, hogy a gyermekek szétszóródva hintáznak, homokoznak, szaladgálnak, csúszdáznak. A Jelnyelvi Játszótér viszont ebben is egyedi.

A Jelnyelvi Játszótéren a kicsik-nagyobbacskák kreativitásukat, nonverbális képességeiket kiaknázva, együttműködve vagy éppen versenyezve egymással, szavak nélkül vagy jelnyelven, hallássérült és jelnyelvet ismerő játékvezető vezetésével vesznek részt csoportos játékokban. Talán el sem hinnétek, de a „klasszikus” kő-papír-ollót, vagy egy memóriajátékot is izgalmasabbá lehet tenni a jelnyelv által! Mindig figyelünk arra, hogy az első alkalommal részt vevő, illetve a halló gyerekek a játékokhoz szükséges jeleket elsajátítsák, és teljesen akadálymentes legyen a kommunikáció a csoportban.

A kezdetektől részese vagyok a játszóteres csapatunknak, és minden alkalommal tudatosul bennem, mennyire szükséges egy ilyen hely, ahol a siket gyermekek az anyanyelvükön játszhatnak, halló, vagy esetleg jelelni nem tudó hallássérült kortársaik pedig egy felszabadult, vidám közegben, együttműködést, figyelmet, szemkontaktust igénylő játékos feladatok közepette sajátíthatják el a jelnyelvet.


 Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa történész

Jelelés: híd a hallók és a siketek között

A jelnyelv 2009 óta hivatalos nyelv Magyarországon, a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében pedig az anyanyelve is.

Legtöbbünk általában csak az újévi köztársasági elnöki köszöntő közvetítésekor lát jeltolmácsot, pedig nagyon sok honfitársunk számára ez a mindennapi kommunikáció bevett módja. A FICSAK által szervezett Családszervezetek III. Adventi Jótékonysági Vására fókuszában az ő támogatásuk áll.

De vajon mit is érdemes tudnunk a jelnyelvről?

Először is tudnunk illik, hogy a jelnyelv 2009 óta hivatalos nyelv Magyarországon, a legtöbb siket ember elsődleges nyelve, siket szülők esetében pedig az anyanyelve is.


Király Nóra
Király Nóra bloggazda

Siketek és nagyothallók Világnapja margójára

Magyarországon majdnem egymillió ember él valamilyen fokú halláskárosodással. A siketeket és nagyothalló embereket képviselő alapítványok munkája sokszor mások, a hallók számára "láthatatlan" marad.

Ismét közeleg a Családszervezetek Adventi Jótékonysági Vásárának időpontja, melyet a Fiatal Családosok Klubja immár harmadik alkalommal szervez meg a jótékonyság jegyében, hatalmas lelkesedéssel. Az idei esemény a Családok Éve programsorozat részeként kerül megrendezésre.  Az első vásárt 2016-ban a Várkert Bazárban rendeztük, melynek sikerén felbuzdulva 2017-ben már egy nagyobb helyszínt, a Millenárist választottuk az esemény otthonául. A támogatott szervezet idén is egy különleges alapítvány, akik nagyon fontos és sokak számára láthatatlan munkát végeznek: ők a Jel Alapítvány.