Máthé Zsuzsa
történész
Advent lényege nem a vásározás, hanem a várakozás, a lélekben való felkészülés. A karácsonyi ajándékok beszerzése, a munkahelyi év végi vacsorák zsongása, a baráti karácsonyozások is fontos szokások, de a fényfüzérrel bevont főterek és sugárutak valójában egy sokkal szerényebb, ám a lelkek mélyéig hatoló fénysugár felé mutatnak: a betlehemi istálló szalma illatú félhomálya irányába, mely felett 2018 esztendővel ezelőtt felragyogott az a bizonyos fényes csillag.
„Adventus Domini” – az Úr eljövetelére, töredékes emberi voltunkban a reménysugár, a Megváltó születésére való várakozás időszaka ez – nem lúgozhatjuk ki az ünnep forrását a készület idejéből.
A meghittség, az elcsendesülés sokkal inkább illene ehhez a négy hetes periódushoz, de a kereskedelem zaja, az ünnepi készülődés lüktetése mellett is teremthetünk alkalmat arra, hogy lélekben felkészülve érkezzünk el a szentesti gyertyagyújtáshoz.
A legközismertebb adventi kellék a koszorú, melynek négy – vasárnaponként meggyújtásra kerülő –gyertyalángja a reménység fényének hétről hétre való erősödését jelképezi és minden gyertyagyújtás alkalmat adhat a családi együttlétre, a mindennapi hajszoltságból való kiszakadásra és a megnyugvás mellett az egymásra figyelésre. Nem a koszorú beszerzése vagy elkészítése tehát a legfontosabb adventi „feladatunk” (bár az is nagyon kedves élmény), hanem a körülötte töltött minőségi idő megélése, ezt semmiképp ne hagyjuk elveszni!
