Máthé Zsuzsa
Máthé Zsuzsa történész

Mosolyról mosolyra

Mosolygó szempárba nézni felszabadító, nyugalmat árasztó, jó érzés. Sajnos kevesen, kevésszer adjuk meg ezt az ártatlan örömet embertársainknak - üzletben, munkahelyen, de még odahaza is hajlamosak vagyunk magunkat annyira komolyan venni, hogy egy mosoly már nem fér bele... Pedig milyen kár, mennyire eszköztelen dolog és milyen szép láncolatokat képes beindítani.

Néhány napja késő délután álmos kis falunk állomásának padján ücsörögtünk fagyit nyaldosva, láblógatva négyéves kislányommal, mikor a peronra berobogott egy személyvonat. A leszállók között volt egy kedves, dundi, középkorú hölgy, aki a vonatablakban álló barátnőjét integette el viccesen egy gyűrött papírzsebkendővel, kislányos mozdulatokkal, könnyezést imitálva. Nevettek a tekintetetek, mosolyt fakasztott a meghitt, ismerős jelenet.

A rám ragadó derűvel a szintén „szemtanú” szakállas férfira néztem, akinek kedvesen mozdult bajsza, rezzent szakálla a tovább guruló mosolytól. Kislányomra is ránevetett, aki huncutul visszamosolygott a bácsira és a mögötte baktató kamasz fiára - ő a cseppnyi lányka incselkedésére újfent kedves, szemérmes mosollyal felelt.