Tavasz, most már tényleg!

Itt a tavasz és ez már biztos, nemcsak azért, mert kinyíltak a kertben a kikericsek és nekilódultak a virágzásnak nárciszok, hanem azért is, mert:

-        tíz perc napozás után a tükörbe nézve látom, hogy piros lett az arcom

-        mert eltüntettem az előszobából a levitézlett bakancsokat

-        mert megvettem az első doboz ócska import epret

-        mert újra kitettem az ágyneműket szellőzni a napra

-        mert idejétmúlttá váltak a kötött sapkák és újra átmeneti kabát után koslatok

-        mert a gyerekek egyre fáradtabban rugaszkodnak neki a reggel a suliba, oviba

-        mert a nyitott ablakon újra hallom, ahogy a közeli iskolába járó gyerekek trappolva róják a háztömböket

-        mert megszomjaztam egy pohár sörre

-        …és mert egyre nehezebben születnek meg a blogbejegyzések!

Az utóbbi hetekben egyre többször futok bele olyan cikkekbe, amelyek a klímaváltozás és ennek kapcsán a mi, azaz az emberek felelősségéről szólnak. Én hiszem, hogy tehetünk, sőt tennünk kell a FÖLDÜNKÉRT, hogy tudatosabban és hosszabb távra gondolkozva kell élnünk. Ezért is támogatok minden olyan kezdeményezést, ami ebben segít, mint, ahogy azt is, amelyről most beszélni szeretnék.

Mielőtt azonban erre rátérnék, hadd mondjak pár szót arról, hogy miért érzem magam hitelesnek a témában.